Hírek

Szenttamas.rs

 

Két órán át vitáztak a képviselők

 

Az idei községi költségvetés harmadik módosítása volt a legfontosabb téma a szerdán megtartott képviselő-testületi ülésen. A sorrendben 27. ülésen összesen 11 napirendi pont szerepelt, és nem egészen két órán át tartott az összejövetel.

A költségvetés módosításáról kibontakozott vita folyamán a házelnök, Milena Alargić többször is figyelmeztette az ellenzéki képviselőket, hogy ne éljenek vissza a felszólalási idővel, és az adott tárgyról vitázzanak, ne pedig másról. Az ellenzék pedig azzal érvelt, hogy nem kap megfelelő válaszokat a feltett kérdésekre, ezért kénytelen azokat több alkalommal is megismételni. Ugyancsak parázs vita alakult ki a Graditelj Közvállalat munkaprogramjának bővítése miatt, ugyanis az ellenzék kifogásolta, hogy a programot a vállalat végrehajtó igazgatója, Darko Nenezić mutatta be, holott ez szerintük a vezérigazgató dolga. Darko Nenezić válaszként elmondta, meghatalmazással rendelkezik arra vonatkozóan, hogy teljes mértékben indokolja és elmagyarázza a programot érintő változásokat.

A szerdai ülésen elfogadásra került az idei január‒szeptemberi időszakra vonatkozó községi költségvetés, a község tulajdonában lévő üzlethelyiségről szóló határozat, az építkezési terület rendezésére, elidegenítésére és bérbeadására vonatkozó 2018. évi módosítás, valamint az elkobzott vagyonnal foglalkozó bizottságra vonatkozó szabályzat módosítása a Nádalja 2 kataszteri egységben. Határozat született továbbá egy községi szülői tanács megalakításáról, a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola új iskolaszékének kinevezéséről, valamint a Községi Biztonsági Tanács megalakulásáról. Az ülés ezúttal is a képviselői kérdésekkel zárult.





 

P. L. (Fotó: G. D.)