Hírek

Szenttamas.rs

 

Lezajlott a szenttamási kkt ötödik ülése

 

Ötödik ülését tartotta hétfőn a szettamási képviselő-testület. Az ülésre Milena Alargić házelnök 20 napirendi pontot terjesztett be, amelyek közül kiemelhető a 2020. évi községi költségvetés második módosítása, továbbá annak megvalósítása a január-júniusi időszakban.

Az előző két ülés jegyzőkönyvének elfogadását követően határozat született Radivoj Paroški (SZHP) képviselői mandátumának megszűnéséről, aki ezentúl a Tartományi Regionális Fejlesztési, Régióközi Együttműködési és Helyi Önkormányzati Titkárság segédtikára lesz. Helyébe Jasmina Šeguljev képviselő került, aki azonnal letette a hivatali esküt.

Az idei községi költségvetés második módosításáról szólva Radivoj Debeljački, Szenttamás polgármestere elmondta, a község területén kiaknázott kőolaj után járulék, továbbá az állami földek bérbeadásából származó bevétel 2020-ban az előző évekhez viszonyítva sokkal kevesebb volt, és részben emiatt volt szükség az intézkedésre. A módosítást végül 19 igen és három nem szavazattal elfogadták.

Az ülés folytatásában elfogadásra került az idei költségvetés végrehajtásáról szóló határozat a január-június közötti időszakra, a képviselők elfogadták Szenttamás 2020-ra vonatkozó Területrendezési tervezetének módosításáról és bővítéséről szóló határozatot, ugyancsak határozat született a 2020-2023-ig terjedő Középtávú területrendezési tervezet módosításáról és bővítéséről, továbbá elfogadásra került a Graditelj Közvállalat idei, január 1-től szeptember 30-ig tervezett, és megvalósított munkatervéről szóló jelentés.

A képviselők határozatot hoztak még egy üres építkezési telek elidegenítéséről, döntés született a zajvédelemről szóló határozat módosításáról, napirenden volt továbbá a Népkönyvtár, valamit a turiai és a nádaljai Helyi Közösség jövő évi munkaterve, a Beljanska bara Természetpark tanácsának, és a tervekkel foglalkozó bizottságnak a kinevezése.

Az ülés végén a képviselői kérdések is elhangzottak. Zoran Mladenović afelől érdeklődött, hogy miért szerepel a községi nagyberuházási tervek között a Gradinac-tanya ivóvízhálózatra való csatlakozása.

Marko Lutkić pedig két kérdést tett fel: miért szűnt meg Szenttamáson a mezőőr szolgálat, továbbá ki a felelős azért a tetemes halpusztulásért, ami december 2-án a Bácskai Nagycsatornán történt, Turia közelében?

A képviselői kérdésekre az illetékesek a következő képviselő-testület ülésére írásban válaszolnak.



 

Paraczky László

szenttamas.rs