Hírek

Szenttamas.rs

 

Lezajlott a szenttamási KKT 8. ülése

 

A szenttamási Községi Képviselő-testület sorredben 8. rendes ülését április 27-én tartották. Az ülésre Radivoj Paroški házelnök 17 napirendi pontot terjesztett be.

A képviselő-testületi ülés egyperces néma felállással kezdődött, a szerdán történt súlyos közlekedési balesetben elhunyt szenttamásiak emlékére.

Az ülés elején a testület tudomásul vette Milana Gajinov és Svetlana Đorđin képviselők kilépését a Branko Gajin Polgárok Csoportja és a Szerbiai Szocialista Párt soraiból, ők ezentúl önálló, független jelöltként folytatják tevékenységüket a KKT-ben. Az ülés kezdetén elfogadták az előző ülés jegyzőkönyvét, majd a 2017. évi községi költségvetés második módosításáról szóló határozatot, továbbá a község statútumának negyedik módosításáról és a statútum ötödik módosításának javaslatáról döntöttek. Az alapszabályzat módosítása értelmében a községi tanács újabb két taggal bővül, vagyis az eddigi 11 tanácstag helyett 13 lesz, továbbá egy új munkahely nyílik, pontosabban a Községi Közigazgatás vezetőjének ezentúl helyettese is lesz.

Mindkét beterjesztett javaslas hosszas vitát eredményezett, melyek a szükséges helyek betöltésének indoklásával és ellenérvekkel volt teli.

Jovan Tutorov független képviselő felszólalásában elmondta, egyáltalán nem világos számára, hogy miért kell növelni a községi tanács tagjainak számát, ugyanis, mint mondta, a környező településeken a tanács 57 tagot számlál, az ország második legnagyobb városában Újvidéken pedig ennek a hatalmi szervnek 10 tagja van. Mint mondta, még mielőtt a képviselők megszavazzák a javaslatot, alaposan felül kellene vizsgálni, valóban szüksége van-e a községnek egy ekkora testületre, ugyanis mindezt az adófizetők pénzéből pénzelik. Emlékeztetett arra, hogy egyetlen tanácstag annyi jutalékot kap, mint amennyibe a helyi Népkonyha kerül. Azt javasolta, a hatalom az új tanácstagok alkalmazása helyett inkább új munkahelyeket nyisson.

Zoran Dudvarski, a Zoran Dudvarski Polgárok Csoportjának frakcióvezetője elmondta, bár benne vannak a hatalmi koalícióban, nem szavazzák meg a tanács bővítését. Kiemelte, hogy már a koalíció megkötésekor is hangsúlyozta, nem kell feleslegesen pazarolni a község pénzét, és az ő tömörülése sem fogadta el a felkínált posztokat.

Zoran Mladenović, a szocialisták frakcióvezetője szerint nagy szükség van a tanács bővítésére, ugyanis az önkorányzatban valóban sok a munka, és pártja részéről támogatást ígért a községi tanács bővítésére tett javaslatra.

Nesko Čestić polgármester felszólalásában egyetértett azzal, hogy a környező községek tanácsainak száma nem nagyobb ugyan, de amint kivehető, szinte senki sem halad előre: Ez bizonyíték arra (is), hogy más önkormányzatoknál a vezetőségben nem minden a legjobban működik. Már azért sem, mert ezen községeknek hatalmas adósságuk van, ami városunkra nem jellemző. Verbásznak például 10 milliós az adóssága, tehát egyértelmű, hogy nem lehet községünket ezzel a várossal összehasonlítani. Mivel az elmúlt 40, illetve 4 évben évben egyetlen gyárat sem nyitottunk, ez annak a jele, hogy a  községben valami nem jól működik. Ezen változtatni szeretnénk, és ígérem, hogy fogunk is. Viszont mindehhez szakemberek kellenek, akik minden pillanatban tudják, mit kell lépni és tenni, szem előtt tartva a polgárok érdekeit – magyarázta a polgármester.

Az ülés folytatásában a képviselők szavazattöbbséggel határozatot fogadtak el a Tartományi Városrendezési Intézet szenttamási fiókintézetének megalakításáról, a község tulajdonában lévő üzlethelyiségek bérbeadásáról és a házirendről. Napirenden szerepelt még a Graditelj Közvállalat 20172022 középtávú fejlesztési terve, továbbá a vállalat hosszútávú 20172027 fejlesztési tervezete.

Ugyancsak elfogadták a községi primáris egészségvédelemről szóló stratégiai tervez a 20162020-as évre, valamint a községi válságtörzs 2016. évre vonatkozó jelentését.

A következő napirendi pontok a Graditelj Közvállalat megbízott igazgatójának a leváltására és az új igazgató kinevezésére vonatkoztak. Božo Dragičević helyére a káderügyi bizottság az újvidéki Đorđe Radetić közgazdászt javasolta. Az ellenzéki képviselők szerint a kinevezés törvényellenes, ugyanis a jelölt mindössze 28 éves, és nem rendelkezik a feltételként megszabott 5 éves munkatapasztalattal. Ugyancsak kifogásolták, hogy a jelöltről semmilyen dokumentációt nem kaptak.

Jovan Tutorov képviselő hangsúlyozta, a közvállalatban az utóbbi három évben négy igazgatót cserélt az aktuális hatalom, a jelenlegi az ötödik. Szerinte ez arra utal, hogy a vezetőségnek nincs megfelelő kádere, és azt javasolta, hogy az igazgatót ne vidékről „hozzák” Szenttamásra, hanem a több évtizede ott dolgozó szakemberek közül nevezzenek ki valakit, aki ismeri a vállalat helyzetét: A közvállalatban továbbra is komoly problémák vannak, amelyeket sürgősen meg kell oldani. Azzal, hogy cserélgetik az igazgatókat, semmi sem oldódik meg –figyelmeztetett Tutorov.

Branko Gajin ellenzéki képviselő szerint nagyon fontos lenne egy olyan igazgató kinevezése, aki szenttamási és jól ismeri az itteni helyzetet: Egy kommunális vállalat igazgatójának tudnia kell, milyen minőségű vizet isznak a szenttamásiak, milyen problémákkal szembesülnek a polgárok a szolgáltatások során, mi a helyzet a szemétteleppel stb. Nem tudom elhinni, hogy 2015. április 22-e óta négy igazgatót cserélt a vállalat. Szerintem mindez azért történik, hogy lejárassák, tönkretegyék a közvállalatot, és azután aprópénzért valakinek eladják – mondta többek között Gajin.

Milena Alargić, a Szerb Haladó Párt frakcióvezetője szerint a képviselő-testület nem az a hely, ahol a szakkádereket választják. Emlékeztette a jelenlévőket, hogy ez a vállalat és a káderbizottság dolga, nem pedig a képviselőké: Az pedig, hogy a vállalat hogyan fog a továbbiakban előrehaladni, az új igazgató felelősségén múlik, és mi ezt nem vonjuk kétségbe. Az igaz, hogy a vállalatot több igazgató vezette, azonban ez nincs kihatással a működésre, és fontos kiemelni, hogy a Graditelj nem veszteséges. Az eddigi igazgatók közül volt, aki személyes okokra hivatkozva lépett vissza, és erről nem vitázhatunk – mondta többek között Milena Alargić. Hozzátette, amennyiben az új igazgató nem teljesít, őt is leváltják.

Az ülés folytatásában szavazattöbbséggel újraválasztották a szenttamási Dr. Đorđe Bastić Egészségház megbízott igazgatóját, Hustyi Kornéliát, a mintegy 3 órás ülés pedig ezúttal is a képviselői kérdésekkel zárult.

kktr 8 ülése képek

kktr 8 ülése képek

 

P. L.