Hírek

Szenttamas.rs

 

Kétszáz diák, négyszáz pályamunka az idei KMV-n

 

A 53. Középiskolások Művészeti Vetélkedőjét 2020-ban a rendkívüli helyzetre való tekintettel online szervezték meg. Ez alól két vetélkedő képez kivételt: a színművészeti és a népzenei és néptáncvetélkedő. Szerencsére az idei vetélkedő nem volt kevésbé népszerű, mint az eddigi évek vetélkedői. Összesen körülbelül 400 pályamunka érkezett be az 53. KMV-re kb. 200 diáktól.

Virág Kiss Anita, a KMV főszervezője elmondta, nem volt könnyű dolguk, hiszen márciusra általában a vetélkedőt teljes egészében megszervezik: − Ezúttal is minden készen állt arra, hogy a rendezvény a megszokott módon menjen végbe, ám ezt a vírushelyzet keresztülhúzta. Így mindent át kellett szerveznünk nagyon rövid idő alatt. Bár az online vetélkedő kényszermegoldás volt, az viszont kiderült, hogy így még több emberhez jutott el a hírünk, többen követték, követik a rendezvényt. Erre a szervezőcsapatunk rá is dolgozott, hiszen amíg tartott a beküldés, ismert – régi KMV-s – személyeket kértek fel, hogy motiválják a fiatalokat, küldjenek be alkotásokat. Nagy népszerűsége volt ennek az akciónak. Emellett idén azokat a díjazott munkákat, amelyeknél lehetőségünk volt, közzétettük a facebook-oldalunkon. Több visszajelzést kaptunk arról, hogy az emberek szívesen nézik végig ezeket az alkotásokat, valamint arról is, hogy mivel mindent igyekeztünk közzétenni, így együtt szurkolhattak a diákokkal a vetélkedő alatt. Reméljük, amikor feloldják teljesen a gyülekezési tilalmat, együtt ünnepelhetjük meg a diákokkal az eredményeiket, s meg tudjuk tartani a szokásos gálaműsort és díjkiosztást. Abban is reménykedünk, hogy az elmaradt színművészetit és népzenei és néptáncvetélkedőt valahogyan pótolni tudjuk. Ez azonban még a jövő kérdése.

Az idei vetélkedőn két szenttamási középiskolás vett részt. Az egyik diák, Kiss Edvard, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium harmadik osztályos tanulója rajz szakon: − Idén harmadik alkalommal vettem részt a KMV-n slam poerty kategóriában. 2018-ban második helyezett voltam, tavaly különdíjat kaptam, az idén pedig a közönség szavazatai alapján lettem első. A slam porty kategóriában csakis még nem előadott alkotással lehet nevezni. Tilos a kellékek használata (a mobiltelefon nem számítódik ide). Kizárólag saját szerzeményt lehet előadni maximum 3 percben, ezen felül pedig 15 mp tiszteletidő jár mindenkinek – mondta gimnazista.



Blazsanyik Zsaklina az idén először vett részt a KMV-n: − Tavaly indultam a KSZFV-n és már akkor felmerült bennem a gondolat, hogy káemvézni is szeretnék, de még nem volt eléggé szilárd az elhatározás. Idén eldöntöttem, hogy mindkét rendezvényen indulok. A vírus miatt azonban a KSZFV-t elhalasztották, a KMV-t pedig online módon bonyolították le. Utóbbira két kategóriában neveztem be: drámai monológot adtam elő, s beküldtem egy saját verset. A szabályzat(ok) szerint a monológot fel kellett vennem, és a megadott határidőig vágatlanul elküldenem, a verseket pedig írásos formában kellett leadnom. Igazából az utolsó pillanatig gondolkodtam azon, küldjek-e monológot, ugyanis engem inkább a színpad „túlsó” fele vonz. A versek terén pedig úgy érzem, egyelőre nem vagyok annyira „erős”, hogy publikáljam, amit írok. Az egyik barátom azonban azt mondta, valahol mindenkinek egyszer el kell kezdenie a bemutatkozást, és biztatott, hogy próbáljam meg. Számomra a barátok véleménye nagyon fontos, mert tudom, hogy mindig megmondják az igazat. És teljesen igazuk van, hiszen amennyiben a jövőben valóban szeretnék a művészettel foglalkozni, le kell győznöm a félelmet, és meg kell mutatnom, hogy mire vagyok képes. A monológban egyáltalán nem voltam biztos, és csak az utolsó nap döntöttem el, hogy mégis felveszem. Zuhanyozást követően egy olyan ruhát vettem fel, ami illik az eljátszandó karakterhez, a bátorság kedvéért ittam pár korty bort, majd bekapcsoltam a kamerát, beálltam, és elmondtam a szöveget. Szerencsém volt, hogy már ismertem a darabot, amiből kivettem ezt a részt, így valójában csak néhányszor kellett újraolvasnom, könnyen ment. A határidő lejárta előtt kb. egy órával küldtem el az anyagot: egy Csehov monológot és saját verset. Onnantól csak várni kellett az értékelésre. Kb. egy hét múlva a monológra kaptam egy szöveges értékelést, és kiderült, hogy minkét kategóriában bekerültem a döntőbe, ami igazán meglepő volt számomra. Igaz, helyezést nem sikerült elérnem, viszont nagyon örülök, hogy részt vettem a versenyen, a nyerteseknek pedig gratulálok. Ők mindannyian nagyon jók, régóta csinálják, és megérdemlik az elért eredményeket. Már most biztos, hogy jövőre újra indulni fogok a KMV-n. Remélhetőleg már nem online, hanem élőben.

 

Paraczky László

szenttamas.rs