Hírek

Szenttamas.rs

Erőművet kapott Szenttamás

 

A szenttamási gázlelőhelyen pénteken, november 28-án, üzembe helyezték a NIS Szerbiai Kőolajipari Vállalat két kisteljesítményű erőművét. Ebből az alkalomból a telephelyre látogatott a vállalat küldöttsége és az energiagazdákodási részleg igazgatóhelyettese Aleksandar Varnavski, továbbá a szenttamási önkormányzat képviselői, akik a helyszínen győződtek meg arról, hogyan lehet rossz minőségű földgázból elektromos energiát előállítani. Az erőművek bruttó teljesítménye 2 MW, évi gázfogyasztásuk pedig 7,2 millió köbméter.

– Ez az első ilyen erőmű Szenttamáson, de az év végéig még egyet üzembe helyezünk. Az erőmű nem egészen egy év alatt épült fel, megépítése pedig több, mint 2 millió euróba került. Nagyon nagy a jelentősége mind a NIS, mind a szenttamásiak számára. Ezúton szeretném megköszönni a szenttamási községnek, hogy lehetővé tette az erőmű kiépítését és üzembe helyezését. Köszönet továbbá a kivitelező és az áramelosztó szakembereinek a munka szakszerű kivitelezéséért – mondta Aleksandar Varnavski. Hozzátette:

– Ezek a kisteljesítményű erőművek a kőolaj- és földgázlelőhelyeken elektromos és hőenergiát állítanak elő, olyan földgázból, ami nem teljesen tiszta, és nem lehet a gázhálózatba továbbítani. Ezt a gázt ezidáig meggyújtották és a szabadban égett. Most viszont a kogenerációs erőművekben ebből a minőségtelen földgázból villanyáramot kapunk, egyúttal pedig megszűnik a levegő szennyezése – magyarázta az igazgatóhelyettes.

Zoran Mladenović szenttamási polgármester kiemelte, mind a NIS, mind pedig a község polgárai számára nagyon fontos, hogy egy ilyen létesítmény kiépült, és fontosnak tartja a NIS és a község további jó együttműködését: – Most már azon községek közé tartozunk, akiknek van erőművük. Ez egyúttal a bányászati kincsek után fizetendő járulék növekedését is magával hozza, és természetesen kihatással lesz az itt élők életszínvonalának növelésére is. Nagyon fontos számunkra, hogy a Szerbiai Kőolajipari Vállalattal tovább mélyítsük az eddigi jó kapcsolatot, és közösen lépjünk fel a befektetők idecsalogatásában. Mint ipari energiaforrást, számukra nagyon kedvező feltételek mellett már a hőenergiát is fel tudjuk kínálni, ami egyáltalán nem mellékes dolog – mondta a szenttamási polgármester.

A szenttamási erőműben évente 16 GW/h áramot lehet előállítani, ami megközelítőleg 300 háztartás energiaigényének felel meg. Egyúttal a minőségtelen földgáz, amely eddig nem volt kihasználva, most energiaként szolgál, amiből a rendszeren keresztül hő- és elektromos energiát állítunk elő – mondta a jelenlévőknek Marko Panić a vállalat szakembere.

Kogenerációs erőmű november 28.

Paraczky László