Turiai Kolbászfesztivál

Szenttamas.rs

Termékbemutatókkal indul a 32. Kolbászfesztivál

Az idei, 32. Turiai Kolbászfesztivál már hagyományosan a zombori, szabadkai és újvidéki bemutatókkal indul, ahol újra megkóstolhatják és megvásárolható lesz a Szenttamás községhez tartozó kis település világhírű kolbásza. A szervezők a zombori Szentháromság téren február 5-én, Szabadka főterén február 12-én, az újvidéki Duna utcában pedig február 19-én tartanak árusítással egybekötött termékbemutatót.

A fesztivál turiai székházában már hónapok óta folynak az előkészületek a térség egyik legnagyobb gasztronómiai rendezvényére. Az évtizedes tapasztalatoknak köszönhetően a hónap utolsó hétvégéjén sorra kerülő rendezvényre már február első napjaiban összeállt a teljes munkamenet és program, így a világ leghosszabb kolbászának bemutatójáig és szétméréséig hátramaradt időszakban már csak az úgynevezett „finomabb csiszolások” maradtak.

Miroslav Medurić-Čika, a fesztivál szervezőbizottságának elnöke elmondta, a vidéki termékbemutatókon ezúttal is olcsóbban kínálják majd a kolbászt, amit már több, mint 30 éve készítenek Turián:

− Reggel 9 órától délután 16 óráig mind a három vajdasági nagyvárosban az érdeklődők kedvező áron tudnak vásárolni friss, száraz- és rostélykolbászt. Azt már most elmondhatom, hogy az árak kedvezőbbek lesznek, mint tavaly. Minden városban 30 kg nyers kolbászt adunk ajándékba azon egyesületnek vagy intézménynek, akit a szervezők meghatároznak. Az idén egyelőre még nem tudjuk, ki fog kapni a házikolbászból, de az már most biztos, hogy a szabadkai Népkonyha közöttük lesz – mondta a rendezvény főszervezője. Kiemelte, a Kolbászfesztivált az idén február 2628-ig rendezik meg a falu központjában, ahova ismét több tízezer látogatót várnak. Ezt megelőzően, február 23-án délben a Kolbászházban a védnököket és támogatókat fogadják, a fesztivál kísérőrendezvényeként pedig február 25-én, csütörtökön, 18 órai kezdettel a helyi közösség kistermében megnyílik a szenttamási Art Galéria hagyományos, árusítással egybekötött kiállítása.

− Rendezvényünkön szinte minden kapható lesz, ami a kolbászhoz és a kolbászkészítéshez szükséges. A hentesüzemek számára újra külön elárusítóhelyeket biztosítunk. Persze a finom falatok sem maradnak el, a látogatók számára a sült- és nyerskolbász, továbbá a húskészítmények széles választéka mellett sertés- és birkapörkölt készül. Mivel már közismertek vagyunk mint a világ leghosszabb kolbászának gyártói, továbbra is ügyelünk arra, hogy a kolbász minden évben egy méterrel hosszabb legyen. Az idén a nagyközönségnek február 27-én mutatjuk be a 2032 méteres kolbászt, amit a helyszínen méterszámra árulunk majd – tette hozzá a turiai Kolbászfesztivál szervezőbizottságának elnöke.

Ülésezett a Kolbászfesztivál szervezőbizottsága képek

Ülésezett a Kolbászfesztivál szervezőbizottsága képek

P. L.