Hírek

Szenttamas.rs

 

A hatodik Európai Kolbászesztivált tartották Horvátországban

 

A horvátországi Istria félszigeten található Sveti Petar u šumi falucskában az idén március 3–5-ig újra megrendezésre került az Európai Kolbászesztivál. Az immár hatodik alkalommal szervezett háromnapos rendezvényen a főszerepben természetesen újra a kolbász volt, de a szervezők gazdag kísérőrendezvényekkel, turisztikai látványosságokkal igyekeztek érdekesebbé tenni az árusítással és kolbászgyúrási versennyel egybekötött kiállítást. A szombat a szárazkolbászverseny értékelésével kezdődött, majd a sorrendben IV. Kolbászgyúró Világbajnoksággal folytatódott. A program este a kolbászvitézek felvonulásával, az új kolbászlovagok kinevezésével és élőzene mellett ért véget. A rendezvény utolsó napja a díjak kiosztásával, a vásár megnyitójával, továbbá tarka zenés összeállítással a késő esti órákig tartott.



Dr. Mario Bratulić, a település polgármestere elmondta, az idei szárazkolbász versenyre mintegy 80 minta érkezett, Horvátország mellett Szlovéniából, Szerbiából, és Bosznia Hercegovinából is hoztak finomságot. A kolbászokat szakzsűri értékelte, díjakat pedig több kategóriában osztottak. A kolbászkiállításra harmincan neveztek be, de ez mellett volt még sajt, bor, pálinka, gyümölcs és főzelékféle termékek kiállítása is, és mindent összegezve több mint 100 kiállító mutatta be termékét. Szombaton délután 16 kolbászegyesület részvételével elkészült az egyedinek is nevezhető ,,középeurópai kolbász”, melyet este sülve megkóstolhattak az érdeklődők. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy az Európai Kobászfesztivál tavaly elnyerte a Suncokret (Napraforgó) díjat, azaz a legjobb vidéki turizmus aranyplakettjét, hiszen az isztriai kolbász népszerűsítése mellett évről évre gazdagabb és tartalmasabb program több ezer embert vonz az Isztriai-félszigetre. Mint mondta, folyamatban van az isztriai kolbász hivatalos levédése, de nagyon jó lehetőség ez annak összehasonlítására a több tíz vidéki és külöldről érkezett kolbásszal.

 

A szakzsűri elnöke, Blanka Sinčić Pulić az idei szárazkolbászokat értékelve elmondta, a 70 beérkezett mintát öt kategóriába osztották, ebből pedig 14 kolbász több mint 90 pontot kapott, tehát kiváló minőségűek. Aranyérmet az idén 33 kolbász kapott. Sinčić Pulić kiemelte, nagy előrehaladás történt a minőségben, de főleg az összetevők kombinálásában. A vaddisznóhús mellett szamárhúsból készült kolbász is volt, de olyan is, amelyben négyféle borsot használtak.



A Turiak Kolbászklub négytagú delegációja utazott az idén a horvát félszigetre, ahol a többi, más országokból érkezett klubokkal együtt előszőr a kolbászgyúrási versenyen, majd az azt követő fogadáson vettek részt. A protokoll keretében Miroslav Atanaskovićot, a Turiai Kolbászklub elnökét, mint tiszteletbeli vendéget, kolbászlovaggá ütötték. Ebből a alkalomból az elnök portálunknak elmondta, már több éve jó kapcsolatot alakítottak ki a környező ország kolbászegyesületeivel, így a horvát falucska vezetőségével és az ottani kolbászklubbal is, amelynek a nagy gasztronómiai kiállítás mellett turisztikai jellege is van. Az Európai Kolbászesztivál Horvátország egyik legjelentősebb és legfontosabb ilyen jellegű rendezvénye, de ugyanez mondható el a színvonalról is. A helyszín az ottani óriási sportcsarnok, amely minden alkalommal megtelik turistákkal, érdeklődőkkel. Ez egyúttal kiváló alkalom arra, hogy a környező országok képviselői bemutassák saját kolbászukat, illetve kolbászkészítési tudásukat és hagyományukat, és mi is ezt tettük. Elkészítettük a világ leghosszabb kolbászának, a 2013 méter hosszú ,,turiai óriáskígyónak” kicsinyített mását, amit később több jelenlévő hölgy és vendég segítségével széthúztunk, ezzel is szimbolizálva azt, hogy a kolbász nem ismer határokat, csupán azt, hogy mindenki szereti. Készíteni és enni is – mondta mosolyogva a turiai klub elnöke. A kérdésre, hogy kóstolták-e az ottani ún. fehér kolbászt, elmondta, nagyon kíváncsiak voltak az ízére, és több horvátországi mester készítményét is megkóstolták: ‒ Náluk az ilyen kolbásznak, kolbászkészítésnek több száz éves hagyománya van, mint ahogyan nekünk is. Nem volt ismeretlen előttünk a fehér kolbász, csak az ízére voltunk kíváncsiak. Elmondhatom, de bizonyára sokat sejtik is, hogy az ottani kolbász azért fehér, mert nem raknak bele pirospaprikát. A fűszerek is kissé eltérnek a bácskai ízekhez szokottaktól, ugyanis több fekete borsot szórnak a húsra, ezenkívül még mielőtt begyúrják, egy titokzatos kis üvegből pár csepp folyadékot tesznek bele, amiről még az utólagos érdeklődést követően sem sikerült semmit megtudni. Kiváló íze van, aki csak teheti, vagy arra jár, okvetlenül kóstolja meg. Amit pedig még fontosnak tartok az, hogy a gyúrást követően a jelenlévő egyesületek és klubok vezetőivel egy közös, nemzetközi, munkajellegű megbeszélésen vettünk részt, amelynek csak egy napirendi pontja volt, ez pedig az EU-s források közös megpályázásának a lehetősége – mondta Miroslav Atanasković.

 

Paraczky László