A Cuniculus nyomában
A Magyar Tanszék november 26-i Kontaktzóna című rendezvényének vendége Balázs Attila újvidéki születésű, József Attila-díjas író, újságíró, műfordító és szerkesztő volt, aki 1991-ben költözött Magyarországra. Az újvidéki Bölcsészettudományi Kar magyar nyelv és irodalom szakán tanult. 1982-től az Új Symposion folyóirat szerkesztőségének tagja, majd leváltását követően szabadúszóként tevékenykedett. 1987‒1990 között az Újvidéki Rádió munkatársa, 1990‒1991 között pedig az Újvidéki Televízió művelődési rovatának műsorvezetője volt. Budapestre költözését követően 1994-ig a Pesti Hírlap külpolitikai munkatársa, közben a horvát frontszakaszon haditudósító, majd külpolitikai újságíró lett. 1994 és 2012 között a Magyar Rádió irodalmi-művészeti riportereként, szerkesztő-műsorvezetőjeként, dramaturgjaként és hangjátékszerzőjeként működött.
A csütörtöki vendégszereplés előtt Balázs Attila elmondta, igazából még mindig telepi (városrész Újvidéken) embernek érzi magát, aki annak idején túlélte az ott lakó gyerekek támadásait, akikkel több alkalommal is konfrontálódott, de nem sikerült tönkretenniük a szívét: − Igaz, hogy az elmúlt 25 évben Pesten a Király utcában éltem, ami egy multikulturális hely, de a Telepet továbbra is magamban hordozom – emelte ki Balázs Attila.
Az irodalmi találkozó a pályafutására való visszatekintéssel indult, melynek folyamán a vajdasági-balkáni-pesti világban éretté vált író moderátori segítséggel vallott a mögötte hagyott évekről: a sikerekről, kudarcokról, a fentről és a lentről, a kötetekről, családról, kortársakról és kritikusokról.
− Az első regényemet olyan megfontolásból írtam, hogy elovashassam azt, amit legjobban szeretnék elolvasni, de amivel még addig sehol sem találkoztam. Teljes egészében belekerült ifjúsági nagyképűségem. Akkoriban azt mondták, hogy a történet meghalt, ezt akartam cáfolni. Nem értek egyet ezzel, hiszen az emberrel ellentétben a történet soha nem hal meg – fejtette ki az író. Mint mondta, a Constantin Brancusi román szobrász által megformázott tiszta, „tökéletes” tojás megjelenítését vette alapul, azaz leírt történeteinek témái nem kerek, hanem tojásalakúak. Pályafutása során ez határozza meg az alapot, ezt cipeli végig, ugyanis a közepében sűrűsödnek be azok a dolgok, amelyek sok lehetőséget adnak, köré pedig sok történet keríthető: − Szövegileg olyan eltérő dolgokat lehet létrehozni, amelyek találkozásából kipattan az a bizonyos szikra, amit Ezra Pound nyomán én metaforának tekintek. Ő ugyanis azt mondta, hogy ha két távoli dolgot egymáshoz közelítesz és szerencséd van, akkor kipattan valahol egy értelmi szikrára utaló asszociáció – magyarázta Balázs Attila.
Közben felidéződött a Magyarországra való távozás oka, az „itthonról haza” fogalma, miután kiderült, hogy valódi távozásának oka, mint a határon át igyekvő sok tízezer honfitársunknak akkoriban, a háborús borzalmak, a kilátástalanság, a nincstelenség volt. Rámutatott, voltak közeli rokonai a családnak, befogadták, publikálásra is volt sok alkalom, de Budapesten még ma sem, 25 év után sem érzi magát otthon. Nem tudott integrálódni, már csak azért sem, mert alapvetően két tábor létezik: − A politika két csoportra osztotta az írókat, én egyik táborhoz sem tartozom, ami sok előnnyel, de még több hátránnyal jár. Egyedül maradtam, középen, de amikor jobban körbenéztem, láttam, hogy még hatan vannak körülöttem. Nem érzem magam otthon sem Budapesten, sem itthon. Onnan letekintve elfog a nosztalgia, de amikor Újvidékre érek, máris érzem, hogy hiányzik a Király utca és a magyar főváros.
Az asztalon lévő Balázs-művek közül kiemelt helyen szerepel a Kinek Észak, kinek Dél című regény, amelyet, mint hallottuk, a kritikusok is jól fogadtak, ugyanakkor úgy tűnik, benne van minden, ami az eddigi művekből hiányzott. Itt nincs lineáris történet, a cselekmény több egymást metsző, keresztező szálon fut, amelyek más-más világban játszódnak. Amíg csak bokáig, térdig gázolunk egy-egy ilyen történetben, addig még valahogy kiismerhető, illetőleg megismerhető a történet szimbólumok által is „szabályozott” szőttese, de minél beljebb evezünk, annál inkább elveszünk az információk, történelmi tények, mítoszok tengerében. A zentai könyvtárhoz tartozó magtár picéjében, könyvek és egerek társaságában lett az ihletet adó szikrából láng, a hőből energia, az energiából 2008-ban született (leg)újabb Balázs-regényt követően kíváncsian várjuk a következőt.
Balázs Attila művei: Cuniculus (regény, 1979), Világ, én ma felébredtem! (elbeszélések, 1982), Szerelem, szerelem (kisregény, 1985), Szemelvények a Féderes Manó emlékirataiból (regény, 1986), Ki tette a macskát a postaládába? (prózák, 1989), Én már nem utazom Argentínába (elbeszélések, 1995), Király album (történetek könyve, 1998), Ki tanyája ez a világ (népregény, 2000), A meztelen folyó (folyópróza, 2003), Vágyak gyűjteménye (próza, 2005), Világsarok non-stop (esszé, publicisztika, 2006), Kinek Észak, kinek Dél (regény, 2008)
Díjai: Pro Literatura-díj (2007), Füst Milán-díj (2009), Artisjus irodalmi díj (2009) és József Attila-díj (2010), Sinkó Ervin-díj (1980), Fórum-regénydíj (1985), Magyar Rádió nívódíjak (1986, 1987, 1991, 1995, 2003), Év Könyve-díj (1999), Soros-ösztöndíj (1999) és NKA alkotói ösztöndíj (2012)
P. L. (Fotó: Varga Viktória)
