Ki számít kisebbséginek? Ki a kisebbségi vagy migráns író?
Dr. Kókai Károly előadása(i) a Magyar Tanszéken
A CEEPUS csereprogram keretében két hetet töltött vendégtanárként Újvidéken dr. Kókai Károly, a Bécsi Egyetem Finnugor Tanszékének tanára. Április 10-én a Kontaktzóna rendezvénysorozat keretében tartott előadást Kisebbségi irodalom címmel a Magyar Tanszéken, ezen kívül az avantgárd irodalalomról tartott órákat a tanszék hallgatóinak.
A bécsi Európai és Összehasonlító Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet Finnugor Tanszékének tanára, dr. Kókai Károly elmondta, különösen érdekli az általános magyar kultúrtörténet, nem csak anyaországi, hanem világbeli vonatkozásban: – Ezen belül is, ami érdekel, az az irodalomtörténet, pontosabban a kisebbségi valamint a migráns irodalom, továbbá az avantgárd kutatás. Talán ez volt a döntő, amikor úgy terveztem, hogy Újvidékre jövök, ahol egyébként senkit sem ismerek. Eredetileg a jugoszláv magyar avantgárd irodalomról, a 60-as, 70-es évek magyar irodalmáról terveztem órákat tartani, de úgy gondoltam, veszélyes terület lenne az itteni kollégáknak itteni irodalomról tartani előadást. Ezért megváltoztattuk a témát, és a magyar avantgárd irodalomról beszéltem. Az avantgárd irodalom a második világháború előtti korszakban és azt követően is jórészt külföldön, Magyarországon kívül történt: Bécsben, Újvidéken, román területeken stb. A 60-as és 70-es években erős volt Magyarországon a neo-avantgárd irodalom is, amelyben az újvidékiek nagyon nagy szerepet játszottak, nyugaton pedig Párizsban és Bécsben működtek ilyen központok. A második témakör a kisebbségi irodalom volt, ebbe nem dolgoztam magam olyan erősen bele, mint az avantgárd kultúrtörténetbe, ezen belül azonban a migrációs kultúrtörténet érdekel. Ez egy univerzális történet, ami nem a mostani migrációról szól. Ma egy elég beszűkült jelenséget nevezünk migrációnak, ami a mediának köszönve nagy tömegeket elér. Itt most nem erről van szó. A migráció irodalma például a német nyelvterületen teljesen mást jelent, és a 60-as, 70-es és 80-as években eléggé intenzíven kutatták. Ez manapság is, az utóbbi 10-20 évben szintén fontos téma, de újra más jelentést kap. Engem a migráció kultúrája érdekel, többek között avantgárd szempontból is, pontosabban az, hogy ez a két kultúra miként fér össze – magyarázta dr. Kókai Károly. Kiemelte, homogén kultúra nem létezik, minden kultúra összetett. Van, ahol a kisebbségeknek többnyelvű, sajátságos irodalma létezik, erre példa a valamikori Jugoszlávia vagy a mostani Szerbia területe, ahol ez valóban megtalálható. Ausztriában viszont a magyar kisebbségi irodalmat sokkal nehezebb megfogni, mert ott sokkal kevesebb magyar él. Főleg Burgenland területén élnek olyan őslakos, a legtöbben első, második, harmadik generációs magyarok, akik magyarul beszélnek és írnak. Ez egy nagyon fontos jelenség, hiszen ha meg akarjuk érteni egy kultúra működésének dinamikáját, figyelembe kell venni azt a sokszínűséget, amelynek egyik aspektusa a kisebbség: – A harmadik témakör is az avantgárd irodalomra vonatkozik. Az én véleményem az, hogy az elfogadott vagy a nagyvonalakban létező irodalomtörténetben az avantgárdnak alulértékelt a szerepe. Tehát úgy a kisebbségi, mint az avantgárd irodalom marginális szerepeket tölt be, ami mai tudománytörténeti és tudományos szempontból érthető és magyarázható. Azt gondolom, hogy ezekkel a feladatokkal foglalkozni azért nagyon pozitív, mert olyan kérdéseket lehet feltenni, amelyek tulajdonképpen az irodalomnak, művészetnek, kultúrának a lényegét érintik. Az avantgárd irodalomban, amelyben a szerzők egy önmaguk által teremtett vákuumban dolgoznak, megpróbálnak új módszereket kidolgozni. Ki tudnak próbálni tehát olyan eszközöket, módszereket, olyan új lehetőségeket, melyek bizonyos idő után beépülnek a mai hivatalos, ismert irodalomba. A másik fontos folyamat az, hogy az avantgárd egy olyan terület, amely alkalmas arra, hogy a magyar irodalmat elhelyezzük az irodalom nemzetközi összefüggésében, a globális vagy akár az európai irodalom történetében – magyarázta dr. Kókai Károly.
Elmondta még, hogy a bolognai oktatási rendszerrel megváltozott az egyetemek működési rendszere, pontosabban egyre jobban beszűkült. A hallgatóknak már alig van lehetősége olyan tantárgyakat választaniuk, ami felkelti az érdeklődésüket. Megváltozott a tanár és a diák viszonya is, mert bizonyos teljesítményt kell hozni, ami nagyon szűk keretek között működik. Országonként másképpen alakul a kommunikációs kultúra a tanár és a hallgatók között. Míg nyugaton az egyetemeken egyre inkább a kritikus hangulat uralkodik, addig például a Bécs-Budapest-Újvidék régióban a diákok visszafogottabbak és jobban tisztelik a tanárt. Az itteni negyedikesek például sokkal bátrabban vesznek részt az anyagról szóló beszélgetésekben, mint a második évfolyamon lévő társaik: – Az avantgárd témában a hallgatók ismeretei, főleg a negyedikeseké lényegesen több, mint Bécsben, másrészt az irodalomtudományi módszerek iránti készségeik is sokkal fejlettebbek. Ez a különböző szövegelemzésekből könnyen kiderült – mutatott rá a Bécsi Egyetem tanára.
Újvidéken való tartózkodása alatt elolvasta Végel László Neoplanta, avagy az Ígéret Földje című városregényét, és az íróval is megismerkedett, sikerült meglátogatnia a város nevezetességeit, irodalmi esteken vett részt, és bekapcsolódott a Magyar Tanszék életébe is.
Paraczky László
