Könyvbe öntött hiányérzet
A szenttamási Gion Nándor Kulturális Központ és a helyi Népkönyvtár szervezésében augusztus 18-án a Gion Nándor Emlékházban bemutatásra került Celler Kiss Tamás Anyaméh című verseskötete. Az „Anyaméh” a zEtna kiadó gondozásában jelent meg az idei Könyvhétre, a hozzá fűződő tudnivalókról pedig a szerzővel Szabó István beszélgetett. A bemutató végén Szabó István (gitár) és Tokodi Krisztofer (zongora) kiváló zenei aláfestéssel, részleteket olvasott fel a könyvből.
− Nagyjából két éve kezdtem el összeállítani az anyagot a kötethez, nagyon sokat csiszolódott, mire ilyen formában az olvasók elé kerülhetett. Persze, az egészet publikációk előzték meg a Képes Ifjúság, a Magyar Szó Kilátó mellékletének hasábjain, illetve a zEtna webes felületén. Amikor összejött az anyag, továbbítottam Beszédes Istvánnak a zentai zEtna kiadó vezetőjének. Miután rábólintott, idén májusban megjelent a könyv – foglalja össze röviden a könyv történetét Tamás. Azt azért mindenképpen ki kell emelni, hogy a nem mindennapi illusztrációkat Bakos Anita készítette, és ugyanolyan személyes vonatkozásúak, mint a versek. Talán emiatt döntött Beszédes István úgy, hogy a két történet egészen jól kiegészíti egymást. Megérzése valóban helytállónak bizonyult.
Arról, hogy a kötetben mi az, ami dominál a szerző elmondta, elsősorban személyes lelkivilágának egy része, a másik rész pedig az a külső világ, amelyet személy szerint születésétől fogva átérzett és átérez a mai napig is.
− Az ember olyankor nem ül le verset írni, ha épp jól érzi magát a bőrében, olyankor megy, és próbálja élvezi azt, amije van. Verset írni akkor fogok, ha adott egy probléma, amely ilyen formában kibeszélhető magamból. Másfelől, személyes világom mellett ez egyfajta reflektálásom is a világra. Az autobiografikus vonatkozású verseket is igyekszem azért elkülöníteni a valós történetektől, külső rálátást kapni, és lehetőleg úgy visszaadni. Azokból amit leírunk, nem minden történet velünk esik meg, vannak olyan élethelyzetek, amelyeket csak hallomásból ismerhetünk, és olyanok is, amelyek puszta kitalációk, de biztosan megtörténhetnek. Nálam általában egy-két óra alatt megszületik az alap, leírom, de utána pihentetem. Van amikor két hétig is. Úgy érzem, ez idő alatt kritikus szemmel tudom megvizsgálni és kiszűrni a hibákat, mert azok mindig vannak. A legfontosabb része pedig a publikáció, hiszen ekkor dől el, hogy megállja-e a szöveg a helyét vagy sem.
Itt-ott beleolvasva a kötetbe, elhangzott egy-egy vers és idézet, amelyekben a fiú vállán mintegy teherként érezhető az anya iránti hiányérzete is. Egy helyen zárójelbe teszi az anya szót versében, ezzel még inkább felhívva az olvasó figyelmét. Testi-lelki magányát nem igazán kímélő, burkolt formában írt, magába forduló érzelmi világ sorai követik egymást a kis kötetben, amelyben a hétköznapiság, az egyszerűség egyaránt jelen vannak.
A szenttamási Celler Kiss Tamás még csak húszéves, de már világosan látja, hogy az irodalom felé nem igazán kifejezettek az igények, és mint mondja, egyre jobban nem kifejezettek:
− Viszont ha szereti az ember, fontos neki, szeret jól átgondolni egy-egy mondatot vagy csak egyszerűen elhivatottságot érez magában, akkor csinálnia kell, folyamatosan olvasni, írni, és persze bízni a jószerencsében is. Aki úgy dönt, írásra adja a fejét, a legfontosabb, hogy az első akadálynál ne hagyja abba, mert idővel lesz közönsége, kiadója is – mondta végezetül az ifjú költő.
Paraczky László
