Művelődés

Szenttamas.rs

A Filléres emlékeim kötet bemutatója Verbászon

          Hétfőn este a verbászi Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület helységében filmvetítéssel egybekötött könyvbemutatót tartott a szenttamási Gion Nándor Emlékház és a Citerazene-barátok Klubja. Bemutatásra került a szenttamási születésű tanítónő, Horváth Ilona (szül. Kancsár) Filléres emlékeim című önéletrajza, melyet a zentai székhelyű Vajdasági Magyar Művelődési Intézet adott ki Hajnal Jenő sorozatszerkesztő és Horváth Futó Hargita kötetszerkesztő gondozásában. A könyv az Emlékezet sorozat 6. köteteként jelent meg a magyarországi Bethlen Gábor Alap, a Tartományi Kulturális és Tájékoztatási Titkárság valamint Szenttamás Község Önkormányzata támogatásával. Hogy mi köze a kötetnek a szenttamási és verbászi közönségnek, azt a bevezetőjében Németh Dezső mondta el a szép számban összegyűlt közönségnek. Horváth Ilona Szenttamáson született, és itt is nevelkedett, szülővárosában járta ki az általános iskolát, majd a tanítóképző elvégzése után rövid ideig tanított Moholon, Péterrévén, Szenttamáson, majd Lendván, és végül legtovább, a nyugdíjaztatásáig Verbászon. Sohasem felejtette el honnan indult, és a megtett életútja során a verbászi kötődését, amit az immár nyugalmazott tanítónő második otthonának tart.

Könyvbemutató Verbászon 2013. október 7.
A szenttamási szervezők a könyv megjelenése után egy beszélgetést rögzítettek a ma Szabadkán élő tanító nénivel, melyben az életútját vázolja fel, és amit a végén nagy tapssal köszönt meg a verbászi közönség. Az interjút Lukács Attila operatőr-rendező készítette. A filmre vett beszélgetés nem helyettesítheti az írót, de felidézte az ismerősök, egykori diákok emlékezetében a tanító nénit.
A nagy érdeklődésre való tekintettel a könyvbemutatót novemberben megismételik, akkor a szerkesztők jelenlétére is számítanak.

N. D. 2013. okt. 8.

 

N.D. 2013.okt 8