Zenéjükkel lázadtak egykoron a fiatalok
Milan Đorđević, a szenttamási gimnázium filozófiatanárának kezdeményezésére – tekintettel a járványügyi helyzetre − hosszú idő után újra sikerült tető alá hozni egy könyvbemutatót a szenttamási Népkönyvtárban. Az olvasóközönségnek Dušan Vesić Bunt dece socijalizma című könyvét maga a szerző, valamint az est moderátora, Milan Đorđević mutatta be.
Dušan Vesić 1959-ben született, és az egykori Jugoszláviában 1980 és 1990 között a legtekintélyesebb rock újságírónak számított. Az író és rendező legutóbbi könyve az ún. új hullám első zenekarait mutatja be, melyeknek jelentős szerep jutott a későbbi jugoszláv rockkultúra kialakulásában.
A könyv tartalmát a szerzővel folytatott interjú formájában láthatta és hallhatta a kisszámú érdeklődő, amelyet Đorđević szerint egy mondatban így foglalhatnánk össze: a ragyogó stílus mellett a publikáció alapvető minőségét a szerző rendkívüli műveltsége és aprólékossága tartalmazza, amelyek az objektivitás tudományos elvének tiszteletben tartásában, a múlt kutatásában és értelmezésében tükröződnek vissza: − Tekintettel arra, hogy Vesić úr iskolai végzettségét tekintve történész, nem lepődtem meg azon, hogy a kötet a teljes igazságot tárja elénk az említett időszakból, az idealizációk és misztifikációk ellentétéről, valamint a jobboldali ideológiai revíziókról és hamisításokról, amelyek szerint a jugoszláv új hullám és a punk főszereplői zenéjükben és művészetükben kifejtett erőfeszítések és eredmények antikommunista indíttatásúak voltak. Ez egyáltalán nem így van, sőt, éppen ellekezőleg: a rezsim (anyagi) erőforrásai hozták létre őket, amelyek pozitív kritikai gondolkodásmódjukkal és cselekedeteikkel – a szocialista eszmével összhangban, amelyben nevelkedtek − megpróbálták demokratizálni és „javítani“ őket. Sajnos, nem sikerült. Ehelyett a köztársasági bürokrata és technokrata elit nacionalizmusa érvényesült – mutatott rá a moderátor.
Ami a beszélgetésből egyértelműen kiderült: a könyv egy igazán részletes történetet hoz le az említett időszakról, amely nem más, mint Vesić jellegzetes stílusában megírt könyörtelen krónika, amelyet Branimir Štulić Borges világához hasonlít, és rengeteg érdekes, de egyúttal kevésbé ismert adatot tartalmaz. A szerző kettős szerepben jelenik meg: közvetlen megfigyelőként, aki szorosan követte az új hullámot annak megjelenése, csúcspontja és kihalása során, ugyanakkor kimért krónikásként fogalmaz, aki időbeli (és kevésbé érzelmi) távolságból idézi és eleveníti fel, pontosan és élethűen tárja elénk az adott kulturális korszakot.
− Abban az időben nem voltak tabutémák – csupán egy. Ő. És egyébként is, a rengeteg érdekes téma mellett miért figyelt volna bárki is egy idős emberre? – tette fel a kérdést a szerző. Mindenki számára világos volt, hogy Josip Brozra gondolt, akire az est folyamán többször is utalt, de soha nem mondta ki a nevét. − Közismert tény, hogy abban az időben a hazai rockzene közvetlenül az angol nyelvterületű zene mögött állt. Ma már tudjuk, hogy Németországban akkoriban öt „rendes“ zenekar működött, nálunk pedig ötven. És nem mellékes az sem, hogy közülük sokat sajátos módon, autentikus stílusban játszottak, mint például a Šarlo Akrobata. Nem volt az egész világon hozzá hasonló zenekar – szögezte le Vesić. Hozzátette: a mai világtól eltérően a zene akkoriban fontos tényező volt az emberek életében.
Dušan Vesić nem adott egyértelmű választ Đorđević azon kérdésére, hogy a mai fiatalok életében miért nincs jelen társadalmunkban az ún. klasszikus, a zene és a művészet által történő lázadás. Mint mondta, feltételezi, hogy a mai fiatalok életcélja mindössze két dologra korlátozódik: belépni az uralkodó pártba, vagy fogni az útlevelet, és külföldre költözni.
Az est végén az író leszögezte, a 21. század második évtizedének végén úgy tűnik, hogy „az 1970-es évek végén megélt szabadság egyúttal a szabadság legmagasabb fokozata volt, amelyet a jugoszláv népek valaha is megéltek”, és hogy azóta a többség elveszítette a szabadságot és emberi méltóságot.
P. L.
Felhívás
Időjárás
