Hírek

Szenttamas.rs

 

Újra bűzlik a Krivaja Szenttamásnál

 

Az óév utolsó és az új év első napjaiban újra erősen bűzlött és szennyezett volt a Krivaja folyó vize Szenttamáson. Az esős, szélcsendes időjárás miatt a bűzt csaknem az egész településen érezni lehetett.

A szenttamási Környezetvédelmi Mozgalom aktivistáinak feltételezése, hogy mindezért valószínűleg (újra) a bácsfekehegyi út mentén lévő sertésfarm a felelős, már újév másnapján beigazolódott. A „zöldek” ezúttal kerülő úton közelítették meg a sertésfarmot, ahonnan a folyékony sertéstrágya újra a Krivajába folyik. Dragan Kurjački, a mozgalom elnöke elmondta, tavaly úgy tűnt véglegesen megoldódott ez az évek óta fennálló probléma, azonban – mint kiderült − a szennyezők mindig találnak kiskaput és módot arra, hogy a számukra feleslegessé vált trágya (legalábbis annak egy része) a települést kettészelő folyóba kerüljön: − Tavaly több helyen teljesen betemettük az illegális, ún. ülepítőket, amelyek egyénként nem a szóban forgó cég, hanem magántulajdonban lévő területen vannak, ugyanis kiderült, hogy a farmról, illetve a mellette lévő ülepítő medencékből ezekbe kerül(t) át a folyékony sertéstrágya, innen pedig folyamatosan szivárgott a Krivajába. Akkor úgy tűnt, a farm tulajdonosa kénytelen lesz az erre a célra épített (legális) medencéket rendszeresen üríteni, és környezetvédelmi szempontból ez így is van rendjén. A napokban viszont folytatódott a szennyezés, ugyanis a farmon az ülepítőkhöz vezető vályúra emlékeztető tartályon valaki(k) lyukat ütött(ek), így miután az megtelik, a felesleges trágya átfolyik az általunk betemetetett ülepítő egy részébe, majd az alacsonyabban fekvő folyó medrébe szivárog. Nagyjából tehát ugyanaz a probléma húzódik évtizedek óta, és senki sem lépett annak érdekében, hogy ez tartósan megoldódjon – magyarázta Kurjački. Kiemelte, miután a helyszínen meggyőződtek az újabb szennyezésről, azonnal értesítették a megfelelő községi és tartományi szerveket, a felügyelők az ünnep ellenére is egy órán belül a helyszínre érkeztek, és feltérképezték a történteket. Jegyzőkönyvek, fotók készültek, a szennyezőt pedig feljelentették.

− Már csak az a kérdés maradt hátra, hogy meddig feszíthető a húr, azaz a polgárok tűrőképessége? Megoldják az illetékesek a problémát, vagy mi, polgárok fogjunk össze, és oldjuk meg? − tette fel a kérdést a szenttamási „zöldek“ elnöke. Kifejtette, az eseményről azonnal értesítette a polgármesteri hivatalt is, ahonnan Radivoj Debeljačkitól, a község első emberétől pozitív visszajelzést kapott arra vonatkozóan, hogy ezt az áldatlan állapotot közösen, sürgősen és tartósan meg kell oldani.

− Mintegy fél órát beszégettünk a polgármesterrel, és elmondhatom, hogy az elmúlt 10 évben egyetlen polgármester sem ült le beszélgetni a mozgalom által felvetett problémákról. A polgármester megismételte múltkori állásfoglalását, miszerint zéró tolerancia van érvényben a környezetszennyezőkkel szemben, hiszen számára minden itt élő polgár és annak egészsége a legfontosabb. Abban állapodtunk meg, hogy az előttünk álló ünnepeket követően újra tárgyalóasztalhoz ülünk mindannyian, mert a környezetvédelem, ezen belül pedig vizeink védelme megkerülhetetlen összetevője mindennapi életünknek – mondta végezetül a szenttamási Ökológiai Mozgalom elnöke.

 

Szöveg és fotó: Paraczky László

szenttamas.rs