Sport kosárlabda lányok

Szenttamas.rs

Verbászi győzelem Szenttamáson

A 24. forduló mérkőzéseit játszották az elmúlt hétvégén az I. Szerb Női Kosárlabda Ligában. A Srbobran-Reahem csapata ezúttal a verbászi Vrbas együttesét fogadta, a találkozón pedig 55:69 arányú vendéggyőzelem született. A szenttamási lányok csak a játék első felvonásában tudták tartani az iramot a taktikailag jól felkészült verbászi csapattal (13:13), a második játékrésztől viszont már a vendégek diktálták a tempót. A hosszú pihenő után sem változott a játék, a verbászi lányok teljes mezőfölényben játszottak, és teljesen megérdemelten győztek. A hazai csapatból Bošković Sandra volt a legjobb 14 találattal, a Vrbas együtteséből pedig  Demirović Emina, aki 23 pontot ért el.

 SRBOBRAN REAHEM VRBAS MEDELA     55 : 69     ( 13:13, 11:15, 11:24, 20:17 )

Nehéz lesz a szenttamásiak következő mérkőzése is, ugyanis a Srbobran-Reahem együttese az utolsó előtti fordulóban, április 5-én a fővárosi Radivoj Korać csapatához utazik, amely a liga éllovasa, a bajnokság folyamán pedig csak egyetlen mérkőzést veszített el.

 

Paraczky László