Hírek

Szenttamas.rs

 

A NATO bombázások 22 évfordulójára emlékeztek Szenttamáson

Az emlékezők azt üzenték: mindent megbocsátunk, de a szörnyűségeket nem szabad elfelejteni

 

A légicsapások 22. évfordulóján a szenttamási orthodox templom udvarában lévő emlékműnél koszorút helyeztek el a 90-es évek háborúiban, továbbá a NATO bombázásokban életüket vesztett civilek, rendőrök és katonák emlékművénél. A kegyelet virágait először az önkormányzat képviselői Radivoj Debeljački polgármester, és Milica Zarić polgármester helyettes helyezték el. Őket követően a Hrabri borci Háborús Veteránok Egyesülete, a Hrabro Srce Egyesület, valamint a Szerb Haladó Párt helyi szervezete koszorúzott. A megemlékezésen a családtagok és hozzátartozók, továbbá a község vezetői azt üzenték, készen állnak megbocsátani, feledni azonban nem. Mint elhangzott, 1999-ben, miközben az ostromlástól védte magát, Szerbia kiállt az összes állam szuverenitása és a nemzetközi törvények védelme mellett, és szembement az Észak-atlanti Szerződés Szervezetével.

− 22 év telt el az országunk elleni agresszió, és a népünk ellen elkövetett szörnyű bűncselekmény óta. A bombázásoknak mintegy 2000 civil áldozata volt, közel 1000 katona és rendőr veszítette életét, a sebesültek száma pedig mintegy 10 ezerre tehető. Rengeteg intézmény, iskola, kórház, több híd és egyéb infrastruktúra vált célponttá és semmisült meg. Mindenkinek azt üzenjük: keresztény emberként készek vagyunk megbocsátani, de feledni soha. Mert nem lehet elfelejteni azokat, akik életüket adták értünk, a szabadságért, mint ahogyan azokat a polgártársainkat sem, akik a NATO bombázások áldozatai lettek. Az akkori eseményeket valódi nevükön kell nevezni, hiszen szörnyű bűncselekményekről van szó, amelyek egy nép és egy állam ellen irányultak. Az értelmetlen agresszió egyik szimbóluma Milica Rakić, három éves belgrádi kislány lett, akit a fürdőszöbában talált el a bomba. Nem feledjük a košarei csatát és az ottani hősöket sem. Örülünk annak, hogy Szerbia elnöke, Aleksandar Vučić és kormánya felismerte, hogy az ártatlan ádozatok mellett ápolni kell mindazok emlékét, akik feláldozták életüket értünk és országunkért – mondta a koszorúzást követően Radivoj Debeljački, Szenttamás polgármestere.



 

Paraczky László

Fotó: A. B.

szenttamas.rs