Hírek

Szenttamas.rs

 

Hősökre emlékeztek Nádalján

 

Szenttamás község önkormányzatának delegációja, melyet Radivoj Paroški polgármester vezetett, ma délelőtt Nádalján koszorút helyezett el az 1999-es NATO bombázásokban elesett Siniša Laušev emléktáblájánál. A 27 éves Siniša altisztként a bombázások kezdetén, március 24-én este már szolgálatban volt a čeneji repülőtér közelében egy mobil radarállomáson. Március 28-án valamivel éjfél után egységét rakétatámadás érte, melyben a nádaljai katona életét vesztette. Az önkormányzati delegáció mellett az emléktáblánál a fiatalember szülei, testvérei, a nádaljai Helyi Közösség képviselői, valamint a Harcosok Szövetségének szenttamási szervezete koszorúzott.

‒ Ma van 19 éve annak a tragikus napnak, amikor Siniša Laušev életét vesztette. 19 évvel ezelőtt a NATO elkezdte bombázni hazánkat, ez a mai napig semmivel sem indokolt cselekedet pedig több mint 3 ezer ártatlan emberéletet oltott ki. Tekintet nélkül arra, hogy katonák, rendőrök vagy csak egyszerű polgárok voltak, mindannyian és minden eszközzel védték hazájukat. Siniša életét áldozta a szabadságért, és amíg csak élünk, utódainkkal emlékezni fogunk rá, és mindenkire, aki az értelmetlen bombázások áldozata lett. Ezért a szabadságért harcolunk ma is, és azért, hogy egyetlen kioltott élet se legyen hiábavaló. Most viszont azt kérik tőlünk, hogy mindent felejtsünk el. Nem tudjuk elfelejteni az agressziót, az áldozatokat. Nem mi okoztuk a NATO bombázást, nem támadtunk meg senkit, hanem éppen ellenkezőleg, minket támadtak meg. Tisztában vagyok azzal, hogy valamennyiünk fájdalma nagy és folyamatos, de az ilyen napok azért vannak, hogy emlékezzünk a hősökre, és mindenkire, aki életét áldozta az ország szabadságáért – mondta a szenttamási polgármester.

A megemlékezést követően a Harcosok Szövetségének szenttamási szervezete koszorút helyezett el a település nyugati bejárata közelében lévő emlékműnél, ahol Svetozar Popnovakov-Toza és Vlada Provči-Priki a kommunista párt körzeti szervezetének tagjai 74 évvel ezelőtt, március 19-én életüket vesztették. Ez alkalomból Bunford Gyula, a harcosok szenttamási szervezetének megbízott elnöke emlékeztette a jelenlévőket a két kommunista halálának körülményeire: ‒ A körzeti pártvezetőség tagjai 1944 március 19-én itt, ezen a helyen, életüket vesztették. Árulás áldozatai lettek. Miközben a közeli partizán egységekhez igyekeztek, a csendőrség csapdát állított nekik. A fegyveres összetűzésben a két hős az utolsó golyót magának vigyázta meg. A Harcosok Szövetsége a környező községek szervezeteivel együtt minden évben ezen a napon megemlékezik a hősökről. Idén azonban a rossz idő miatt elmaradt a koszorúzás, és most pótoltuk – mondta Bunford Gyula, többszörösen kitüntetett tartalékos katonatiszt.



 

P. L.