Hírek

Szenttamas.rs

 

 

Tűzijátékkal ünnepeltek a haladók Szenttamáson

Szenttamáson a helyhatósági választásokon a Szerb Haladó Párt fölényes győzelmet aratott, a leadott szavazatok több, mint 60 százalékát szerezte meg

 

A községi választási bizottság adatai szerint Szenttamás Községben 13 544 választópolgárt tartanak nyilván. Nem hivatalos adatok szerint a vasárnap megtartott választásokon közülük 8219 szavazati joggal rendelkező polgár járult az urnákhoz, ami 60,69 százalékos részvételt jelent.

A Szerb Haladó Párt szenttamási szervezete ezzel az eredménnyel teljesen önállóan irányíthatja a községet, hiszen nagy fölénye lesz a 28 fős helyi parlamentben. Második helyen a Szerbiai Szocialista Párt és koalíciója szerepel megközelítőleg 20 százalékos támogatottsággal, a harmadik helyen a Zoran Dudvarski − Polgárok csoportja áll 8 százalékkal. A Vajdasági Magyar Szövetség csaknem kétszer annyi voksot kapott, mint a legutóbbi, 2016-os választásokon, a Savez za Srbobran, Turiju i Nadalj − Szövetség Szenttamásért Turiáért és Nádaljáért, valamint a Szerb Radikális Párt pedig valószínűleg egy-egy képviselői mandátumhoz jut a helyi képviselő testületben. Valamivel 23 óra után a város központjában a Szerb Haladó Párt tűzijátékkal ünnepelte a győzelmet.



szenttamas.rs