Ismét őrt állnak a Krisztus-katonák
Szenttamáson csaknem 100 éves múltra visszatekintő, egyedülálló húsvéti szokást ápolnak
A Krisztus-katonák egyedülálló húsvéti szokás Bácskában. A katonák feladata húsvétkor a szentsír folyamatos őrzése mellett a papok kísérése is volt, ugyanis a templomban lévő tömegben utat kellett törni, hogy a plébános eljusson a szentsírig, illetve az oltárig. Mára ez megváltozott, a katonák a szentsírnál szombat reggeltől feltámadásig szolgálnak. Valamikor a szentmise nem 19 órakor kezdődött, hanem éjfélkor, odáig őrizték a sírt. Az utolsó pár Krisztus-katona a feltámadási szentmisén, a körmenetnél hagyja el a sírt, ezzel jelképezve, hogy Jézus feltámadt. Vasárnap pedig teljes díszben és kivont karddal ünnepélyesebbé teszik a szentmisét. Szenttamáson kisebb-nagyobb megszakításokkal a mai napig is él ez a szép húsvéti hagyomány.
Majoros Ferenc egykori Krisztus-katona elmondta, annak idején ő is vigyázta a szentsírt, akárcsak édesapja és nagyapja. Régi fényképek és dokumentumok alapján bizonyított, hogy ez a húsvéti szokás a két világháború között is élt már Szenttamáson, és generációról generációra szállt. Ha csak az első világháborúig megyünk vissza – mert nagyapja 1914-ben született, akkor is több, mint 100 éves hagyományról beszélhetünk. Az ’50-es években újraélesztették, mindez fényképekkel bizonyítható. 1956-tól például 12 fiú volt, később lányok is csatlakoztak hozzájuk, tehát párokban vettek részt a feltámadási ceremónián, illetve a húsvétvasárnapi szentmisén.
A ’90-es években a délszláv háborúk idején volt néhány év kimaradás, majd 1998-ban újra őrt áltak a Krisztus-katonák.
− A szokás 1998-ban újraindult, mégpedig úgy, hogy Brasnyó Gergely, Gertner Sándor és Bezalló István, a Krisztus-katonák toborzói eljöttek hozzánk, és beszéltek az apámmal, hogy szeretnék újra feleleveníteni ezt a szép hagyományt. Mivel akkor már kiszolgáltam a katonaságot, a barátokkal együtt elvállaltuk a felkérést. Abban az évben tizenketten voltunk. Kissé változtak a körülmények, az oltár körül és a templomban, emiatt némileg módosultak az addigi szabályok, így többek között elmaradt a pénteki felállás. A szentsír őrzését szombatra tették át, de az esti körmenetet és felvonulást, továbbá a másnap ünnepi szentmisén való részvételt illetően is történtek apróbb módosítások. A következő évben Brasnyó Gergely felkért, hogy vegyem át a Krisztus-katonák betanítását, így 1999-től folyamatosan dolgozok a fiatalokkal – fogalmazott Majoros Ferenc.
A kérdésre, hogy kik jelentkezhetnek erre a szép, de igen nehéz feladatra elmondta, hogy elsősorban a jó állóképességgel rendelkezők, hiszen a szentsír őrzése vigyázzállásban és kivont karddal történik. Rádásul végig kell állni a feltámadási szentmisét, ami általában több mint két órás.
− Valamikor Krisztus-katonák csakis olyan fiatalok lehettek, akik leszolgálták a katonaságot, ma viszont már a nyolcadikos diákok is jelentkezhetnek. A kötelezettségek közül kiemelném a komolyságot, továbbá azt, hogy meg kell tanulni tisztelegni. Ezenkívül fontosak még a szentségimádáskor, valamint az ünnepi szentmisén történő mozdulatok, fordulatok, tisztelgések begyakorlása. Az ünnepi körmenet idején katonához méltóan, vagyis fegyelmezetten kell felvonulni, a szentmisét követően el kell kísérni az atyát a parókiára, ez még sok minden mást meg kell tanulni. Ugyanúgy a katonákat kísérő lányoknak is tudniuk kell, hogy ki hol áll, hogyan vonulnak be a templomba, mi történik a körmenetben – sorolta beszélgetőtársam. Hozzátette, a lányok a helyi Hagyományápoló Klubnak köszönhetően az utóbbi években már népviseletbe öltözve és egyformán díszített gyertyákkal kísérik a Krisztus-katonákat.
Süge Zsolt szenttamási hitoktató a 2000-es években több alkalommal is Krisztus-katona volt. Az otthoni fényképek között kutatva elmondta, ennek a szép szenttamási szokásnak mindig nagy hagyománya volt, a legények körében pedig nagy megtiszteltetésnek számított, amikor felkérték őket a szentsír őrzésére:
− Jómagam többször részt vettem ebben a hagyományápolásban körülbelül 25 évvel ezelőtt, és nagyon szívesen gondolok vissza arra az időszakra, szép emlékek kötnek hozzá. Emlékszem, hogy virágvasárnap előtt egy héttel már megkezdtük a felkészülést és a próbákat, amelyeket a hittanteremben és a templomban tartottunk. A Krisztus-katonáknak jellegzetes öltözéke volt: fehér ing, fekete öltöny és nyakkendő, fekete csizma és fekete kucsma (fehér jácint virággal díszítve), az oldalukon kard. Önmagában magasztos volt ez a viselet és a feladat is, amit el kellett látni, mindig büszkén és örömmel vállaltam. Mi, fiúk abban az időben általában 12-en, 16-an voltunk, és minden Krisztus-katonának volt egy lány kísérője is. A próbák alatt begyakoroltuk: hogyan kell egymást váltani az őrségen, illetve hogyan vonulunk be a templomba, hogyan sorakozunk fel, kinek hol a helye, hogyan tartjuk a kardot. Kellő szigorral és katonai fegyelemmel készültünk a háromnapos eseményre. Mindehhez az állóképesség, a megbízhatóság és a lelki erő is szükséges volt. Nagypénteken délutántól kettesével álltunk őrséget Jézus sírjánál, a kereszthódolat alatt, illetve az ún. „csonka mise” végéig. Nagyszombaton egész nap, vagyis a reggeli óráktól egészen az esti húsvéti vigília végéig, továbbá a húsvétvasárnapi szentmiséken is fokoztuk jelenlétünkkel az ünnepi események drámaiságát és méltóságát. A szentsír őrzése számomra amellett, hogy rendkívül megtisztelő volt, olyan élményt adott, ami aztán egy életen át elkísért − büszkén feszítettünk az oltárnál, de néha a nevetés elfojtásával is meg kellett küzdenünk, hiszen a velünk szemben álló társaink sokszor szinte elaludtak a fáradtságtól – idézte fel a negyed évszázaddal ezelőtti eseményeket Zsolt.
Hozzáfűzte, szeretettel emlékszik vissza azokra az időkre, és örül annak, hogy ez a hagyomány még ma is él Szenttamáson.
Forrás: Magyar Szó
Szöveg és fotó: Paraczky László
