Hírek

Szenttamás.rs

 

Burgonyát és vöröshagymát osztanak a legszegényebbeknek

 

A szociális védelemről szóló határozat a szegénység enyhítésére előlátott  programtervezetének egy része valósul meg ezen a hétvégén Szenttamás községben, ugyanis a településen a rászorulók számára egyszeri alapvető élelmiszercsomagok kerülnek kiosztásra. Az elmúlt héten 600 zsák burgonya és 400 zsák vöröshagyma érkezett, melyet a Szociális Központ a községi költségvetésből külön erre a célra kapott eszközökből vásárolt. A 30 és 15 kilogrammos csomagolásban lévő burgonyát és hagymát csütörtökön, november 3-án kezdik osztani

− Az előző négy évhez hasonlóan az idén is 18 tonna burgonyát és 12 tonna vöröshagymát sikerült biztosítanunk, az élelmiszer kiosztása pedig már csütörtökön megkezdődik. A rászorulók november 3-án és 4-én 10 és 14 óra között, szombaton pedig reggel 9 és 13 óra között vehetik át a zsákokat. Az alapvető élelmiszerből elsősorban a szociális segélyben részesülők, továbbá azok a szegény családok kapnak, amelyeknek valamilyen oknál fogva nem jár pénzbeli segély. Ugyanakkor a népkonyha felhasználói sem kapnak a támogatásból, az ő részüket felhasználásra közvetlenül a konyhára viszik. Fontos kiemelni, hogy a kiosztásnál a munkaképes szociális segélyben részesülők segítenek majd a Vöröskereszt aktivistáinak  – mondta portálunknak Biserka Veselinović, a Szociális Központ igazgatója. Hozzátette, az alapvető élelmiszerekhez sajnos mind kevesebben jutnak hozzá, hiszen községünkben is nagy a nincstelenség. Az élelmiszercsomagok kiosztásával ugyanakkor egy kicsit enyhíteni szeretnék a polgárok nélkülözését az előttünk álló téli időszakban.

Ilusztráció

P. L.