Hírek

Szenttamás.rs

 

Burgonya és vöröshagyma a rászorulóknak

 

A szociális védelemről szóló határozatnak a szegénység enyhítésére előlátott programtervezetének egy része valósul meg a napokban Szenttamáson, a településen ugyanis a rászorulók számára a hétvégén és a jövő hét elején egyszeri élelmiszercsomagokat osztanak ki. Szerdán 18 tonna burgonya és 12 tonna vöröshagyma érkezett, melyeket a Szociális Központ a községi költségvetésből külön erre a célra kapott eszközökből vásárolt. − Az előző négy évhez hasonlóan az idén is 18 tonna burgonyát és 12 tonna vöröshagymát sikerült biztosítanunk, az élelmiszer kiosztása pedig már a hétvégén, illetve a jövő hét elején megkezdődik. Az alapvető élelmiszerből elsősorban a szociális segélyben részesülők, továbbá azok a szegény családok kapnak, amelyeknek valamilyen oknál fogva nem jár pénzbeli segély. Szám szerint közel 550 család kap az alapvető élelmiszerekből – mondta hírpotálunknak Biserka Veselinović, a Szociális Központ igazgatója. Hozzátette, az alapvető élelmiszerekhez sajnos mind kevesebben jutnak hozzá, hiszen községünkben is nagy a nincstelenség. Az élelmiszercsomagok kiosztásával ugyanakkor egy kicsit enyhíteni szeretnék a polgárok nélkülözését az előttünk álló téli időszakban. A legszegényebbek számára az idén is biztosítani fognak bizonyos mennyiségű tűzifát, de az ehhez fűződő pontos információkra egyelőre még várni kell.



A rászorulók a burgonyát és a vöröshagymát Szenttamáson az egykori Elan vállalat irodáinál, a régi színházterem előtt vehetik át.

Tegnap, október 17-én, a szegénység világnapján, az Európai Szegénységellenes Hálózat megdöbbentő adatokat tett közzé, miszerint 2016-ban Szerbiában a lakosok 3,6 százaléka volt extrém mértékben szegény, ami annyit jelent, hogy a háztartás fogyasztása az abszolút szegénységi küszöb 90 százalékos szintjén volt. A polgárok 7,3 százalékának fogyasztása a 11.694 dináros szegénységi küszöb alatt volt, a közvetlen szegénység pedig 25,4 százalékukat veszélyeztette. Az ország lakosságának 35,7 százalékát a szegénység és a társadalmi kirekesztettség fenyegette.

 

P. L. (Fotó: A. Š.)