Szenttamáson bemutatták az Éva és Ádám naplója című darabot
A szenttamási Zsebszínházban 2018. október 24-én 19 órai kezdettel a Zentai Magyar Kamaraszínház bemutatta Mark Twain Éva és Ádám naplója című darabját.
Az előadás két szereplőjével, Verebes Judittal és Szilágyi Áronnal a szenttamási bemutató előtt a színház öltözőjében beszélgettünk, ahol régi ismerősként üdvözöltük egymást. Évekkel ezelőtt ugyanis a Tanyaszínházzal is jártak Szenttamáson, és egy másik előadás kapcsán akkor is riportalanyaim voltak.
Bemutatkozásként Verebes Judit elmondta, hogy mindketten egyszerre fejezték a Művészeti Akadémiát, a mesterképzés ideje alatt, azaz 2017 őszén pedig már dolgoztak a zentai színházban: ‒ Nem ez az első előadásunk, mert előtte már szerepeltünk Német Ákos Autótolvajok című darabjában, de előtte, egyetemista koromban is szükség szerint be-beugrottam, például a Csongor és Tünde előadásban is szerepeltem.
Áron kiemelte, nagyra értékeli a Tanyaszínházban gyűjtött tapasztalatot, szerinte a vándorszínház deszkái valóban ugródeszkát jelentenek az ezen pályát választó fiatal életében: ‒ Utána bárhova kerül is az ember, valahogy jobban feltalálja magát. Nagyon sok hasznát vesszük mindketten az ott gyűjtött tudásnak, tapasztalatnak. Igazából csak most érezzük, hogy milyen sokat jelent, ha az ember nem kezdőként indul, hanem már van egy csomó konkrét dolog a háta mögött.
Az Éva és Ádám naplójáról Judit elmondta, előbbről ismeri, hiszen már középiskolás korában olvasta, a mesterképzésre a felvételi vizsgához éppen ebből készített egy részletet: ‒ Hogy a darab pontosan miről szól, szerintem nem lehet konkrétan megfogalmazni. Talán arra próbál meg választ adni, honnan ered az a kibékíthetetlen ellentét, amely Éva leányai (vagyis a nők) és Ádám fiai (vagyis a férfiak) között folyamatosan jelen van. A finom humorral és iróniával megírt szövegben a szerző sajátos humorral és mély emberséggel ábrázolja az első emberpár ismerkedését egymással, környezetükkel és a világ jelenségeivel, és finoman ütközteti a kétféle látásmód különbözőségét. Nagyon erős burkolatú filozófiai kérdések vannak benne, a drámai vonala pedig csak a legvégén bontakozik ki. A mű naplóformának tekinthető, és különösen alkalmas arra, hogy feltárja a női és férfimentalitás legmélyebb titkait.
Ádám szerint az egész darab tökéletes betekintést nyújt a folyamatba, hogy egy férfi és egy nő kapcsolata hogyan indul a nulláról és hogyan válik eggyé: ‒ Itt nem csak a fizikai egységre kell gondolni, hanem arra, hogyan találkozhat két teljesen különálló lélek, plane úgy, hogy ők az elsők a földön, akiknek ez a lehetőség megadatott. Ezt tárja a nézők elé a kétszemélyes előadás.
A kérdésre, hogy mi a darab konkrét üzenete, Judit elmondta, van egy kis kérdőjel és felkiáltójel a darab végén: ‒ Talán az emelhető ki, hogy mennyire oda kell figyelni az emberek közötti viszonyra, és mennyire vigyázunk egymásra. Hogy mennyire vigyázunk környezetünkre. Folyamatosan, minden nap hallunk a háborúkról, hogy itt és itt mennyi ember meghalt, és ehhez hasonlót. Elképzelni sem tudjuk, hogy mennyi borzalmas dolog történik. Arra próbál tehát rávilágítani, hogy mennyire meg kell becsülni azt, ha van mellettünk valaki. Nem csak a rossz, hanem a jó időkben is. Elfogadni egymást. Ez lenne tehát egy bizonyos vezérfonál, ami mindeképpen leszűrhető az egészből. Nagyon bízom abban, hogy a nézőtéren is többen ezt gondolják. Vagy magukra ismernek, vagy csak előbújik az érzés, hogy ,,ebben a pillanatban olyan jó volna megölelni valakit”. Hiszen annyi apró dolog van a világon, amelyeken az ember csak átsiklik, észre sem veszi. Nincs ideje, mert fut a pénz, ezzel együtt pedig az új lakás, kocsi stb. után. Álljunk meg egy picit, és vegyük észre a másikat. Ez a legfontosabb üzenete.
Paraczky László
Fotók: P. L. és Sz. F. B.
