Kultúra

Szenttamas.rs

 

Hagyományos képzőművészeti kiállítás nyílt Szenttamáson

A szenttamási Kultúrotthon galériájában csütörtökön, 2020. január 23-án 19 órakor megnyílt a verbászi Atelje 05 Amatőr Képzőművészeti Egyesület hagyományos, sorrendben 16-dik kiállítása.

A megnyitón a jelenlévőket először az intézmény igazgatója, Milica Zarić köszöntötte, aki elmondta, hogy a verbászi egyesület és a Kultúrotthon együttműködése 2005-ben kezdődött, és azóta folyamatosan fejlődik: − Galériánkban az egyesület kollektív és egyéni kiállításokat is bemutatott. Az itteni Lenkin prsten festőműhelyre, továbbá Vajdasági Amatőr Festők Zónaversenyére ugyancsak ebből az egyesületből jelentkeznek a legtöbben. A festőművészek, szobrászok, fotósok, továbbá a hozzájuk közel álló művészeti ágazatok képviselői a legértékesebb együttműködési partnereink közé tartoznak, igazi barátok vagyunk, főleg amióta Dragan Simić vette át az egyesület vezetését. A verbásziak és a szenttamási Art Galéria szoros együttműködését két szenttamási alkotó, Ivica Bačak és Dragica Gruborović is szorosan ápolja. Szép és jó, ha az embernek ilyen partnerei vannak, amit a ma esti, 36 kiállított alkotás is bizonyít − fejtette ki Milica Zarić.

Dragan Simić, a verbászi egyesület elnöke emlékeztette a jelenlévőket, hogy Szenttamáson már egy jó ideje otthon érzik magukat, hiszen nemcsak a festők, hanem a többi művészek is lehetőségek kapnak a bemutatkozásra. A vendégeket minden alkalommal nagyon szép fogadtatásban részesítik, a kiállított munkákat pedig sokan megtekintik: ‒ A verbászi Atelje 05 Amatőr Képzőművészeti Egyesületről annyit szeretnék mondani, hogy nem csupán az én érzésem szerint már régóta nem vagyunk amatőrök. Ez a kiállított munkákon is látszik. Több festőnk akadémiai szinten dolgozik, ezért senkit se zavarjon az ,,amatőr” szó egyesületünk elnevezésében – mutatott rá Simić. A tárlat február 6-ig tekinthető meg.







P. L. (Fotó: A. B., M. Š.)

szenttamas.rs