Művelődés

 

Kulturális hagyományok élőben

Nagyanyáink kalácsreceptjeiből készült finomságok kiállításával és a kézi tésztagyúrás fortélyainak bemutatójával ért véget szerdán a szenttamási Kultúrotthonban a sorrendben XV. Kulturális hagyományok napja rendezvénysorozat.

Az idei rendezvény mottója a Mezőtől az asztalig volt, célja pedig a vidékünkre jellemző régi mezőgazdasági munkálatoknál használatos tárgyak, élelmiszer, kalácsok, továbbá az ehhez kapcsolódó kézimunka, valamint ének, tánc és egyéb szokások felelevenítése és bemutatása volt. A hagyományőrző rendezvény hétfőn a kenyér és a lakodalmas kalácsok kiállításának megnyitójával indult. A Kultúrotthon galériájában hatalmas terüljasztalkám fogadta az érdeklődőket, amelyen a községben működő pékségek kenyérfajtái mellett a magyar és a szerb lakodalmak nélkülözhetetlen hagyományos fonott kalácsát is megtekinthették az érdeklődők. Branislava Sekulić, az intézmény megbízott igazgatója megnyitó beszédében kiemelte, a másfél évtizedes múltra visszatekintő rendezvénynek mindenekelőtt hagyományőrző jellege van, ugyanakkor hozzájárul az itt élők hagyományainak, népszokásainak megismeréséhez és kölcsönös tiszteletben tartásához. Mint mondta, az idei rendezvénysorozat keretében megtekinthetők a régi mesterségek termékei, a múltban használt konyhaeszközök, finomságok és dekorációk, amelyeket mindenképpen tovább kell adni az utókornak.

‒ Az elmúlt 15 év alatt több mint 1000 munkatársunk volt, és tulajdonképpen ők az igazi hagyományőrzők. A rendezvény legfőbb jellemzője a közösségek és az emberek közötti interaktivitás, éppen ezért mindenkinek, aki bármilyen módon is hozzájárult célkitűzésünkhöz, ezúton is szeretnék köszönetet mondani – mondta az igazgatónő, aki egyúttal megköszönte a szenttamási önkormányzatnak a rendezvénysorozat támogatását.

A galériában megcsodált kenyérféléket követően az est folytatásában a Teofilović fivérek, Radiša és Ratko különleges hangzású népzenei koncertjét tekinthették meg az érdeklődők.

A Kulturális hagyományok napja keretében kedden 19 órai kezdettel ugyancsak az intézmény udvarában vajdasági népdalok, továbbá a mezei munkák végzése közben énekelt dalok és néptánc volt műsoron. A szenttamási Hagyományápolók Klubjának Csalogány asszonykórusa mezei dalokkal, a Kalala néptáncegyüttes pedig dél-alföldi táncokkal szórakoztatta a közönséget. A Bard Kultúregyesület tagjai aratási dalokat és táncokat, a nádaljai Ivanjsko cveće egyesület énekcsoportja pedig hagyományos, eredeti szerb népdalokat adott elő.

Szerdán nagyanyáink kalácsreceptjei alapján készült finomságok, egy újabb kiállítás várta az érdeklődőket, a legkisebbek számára pedig játékos vetélkedőt rendeztek. A Kultúrotthon galériájának hosszú asztalán az ízlésesen elkészített dekoráción egymás mellett sorakoztak a hagyományos módon elkészített kalácsok, amelyek között volt a hájas kifli, a tökös rétes és béles, mákos és diós kelt kalács, rácsos keksz, krumplis pogácsa és egyéb édes és sós sütemény.

Nesebik Erzsébet, a Hagyományápolók Klubja kézimunkacsoportjának tagja portálunknak elmondta, erre az alkalomra almás pitét és tökös görhét készített. Mosolyogva vallotta be, görhét most készített életében először, valamikor a szomszéd nénitől leste el a receptet. Kb. fél kiló gorombára darált kukoricaliszt, fele ennyi búzaliszt, egy marék disznózsír került az edénybe, amelyet forró tejjel leöntött. Egy csipetnyi só kell hozzá, két kanál cukor és persze frissen reszelt sárgatök.

‒Kézzel kis pogácsákat gyúrtam, és ezeket zsírozott tepsiben sütöttem ki. Ahhoz képest, hogy még soha nem csináltam, nagyon finomra sikeredett, meg lehet kóstolni – mondta mosolyogva az idős háziasszony. Hozzátette, az almás pite egyik kedvence, amihez egy marék zsír, két tojás, kb. 2 dl tej és annyi liszt kell, ami ezt jól formálható tésztává fogja: ‒ Összegyúrjuk és a kapott adagot két részre osztjuk. Közben lereszeljük az almát és kifacsarjuk a levétől. Ez azért fontos, mert eláztatja a tésztát. Kinyújtjuk a tésztákat, megszórjuk zsemlemorzsával és erre jön az alma. Érdekességként el kell mondani, hogy ebbe nem kerül sem cukor sem fahéj. Hogy miért? Mert annakidején a cukor a családban igazi kincsnek számított, a fahéjat meg nem is ismerte az anyám. A gyümölcs íze viszont így teljesen kifejezésre jut, és tulajdonképpen ez a cél – magyarázta Erzsébet.

Egyszerű tökös lepényt hozott a bemutatóra Budai Rózsa klubtag is. Mint mondta, langyos víz, zsír és egy pici só az alap, amihez annyi lisztet teszünk, hogy sima tésztát kapjunk: ‒ Ezt gyúródeszkán fél ujjnyi vastagra kinyújtjuk, kettéosztjuk, felét beletesszük a tepsibe, rászórjuk a reszelt tököt, a másik felével beborítjuk, és villával megszurkáljuk a tetejét. A töltelékhez lehet keverni ízlés szerint cukrot és fahéjat is. Ami pedig magát a rendezvény illeti, igazán felidézi azt a régi világot, ami szüleink, nagyszüleink idejében volt. Az ízek, a látvány mind erre összpontosít. S nem utolsósorban a fiataloknak is látni kell, hogy mi idősebbek valamikor mit ettünk, hogy például a kemencében sült tök igazi csemegének számított akkor ‒ mondta a régi időket felidézve Rózsa néni.

Szabados Etelka szilvás lepénye igen mutatósnak (és kapósnak) bizonyult a kiállításon. Ugyancsak igazi finomságnak számított valamikor, elkészítése is egyszerű, nem túl sok időt vesz igénybe: ‒ Puha, könnyű kelt tésztát készítünk, amit a tepsibe téve széthúzunk és telerakjuk jó megmosott, kimagozott szilvával. Fahéjas cukrot szórunk a tetejére és szép pirosra sütjük. Kockára vágva tálaljuk. Ugyanez elkészíthető sárgabarackkal is, az is nagyon finom – mondta beszélgetőtársunk. Egyúttal rámutatott, a korszerű technika segítségével talán könnyebben megvigyázhatók az egykori hagyományos gasztronómia készítményei és a receptek, mint amikor azt szájról szájra adták elődeink. Mindezt nagy odafigyeléssel kell ápolni, és ilyen alkalomkor átadni az utókornak, hogy a régi „házi” kalácsok ne merüljenek feledésbe.

Čosić Zorica a tésztanyújtással, egészen pontosan az igazi, házilag készült rétestészta elkészítésésével külön felkeltette az érdeklődők figyelmét, hiszen a gyerekek (de még a felnőttek is) manapság már csak elvétve látnak ilyesmit. Külön asztalon fehér abroszon mutatta  be a tészta kézi hajtogatását újra és újra, amíg csak az olyan vékony nem lett, hogy már nem lehetett nyújtani: ‒ Ehhez nem kell csak liszt, só és víz. Az érdekesség pedig abban van, hogy folyamatosan kell járkálni az asztal körül, legöngyölíteni a tésztát az abrosz széléig, a végeit pedig leszedjük. Nincs tehát határ, a tésztát akkorára el lehet nyújtani, amekkora az asztal, sőt még azon felül is. Mennyiségből sincs határ, csak győzni kell erővel és liszttel. A tészta pedig akkor a legjobb, ha közben apró buborékok keletkeznek rajta, illetve alatta – tette hozzá mosolyogva beszélgetőtársunk.

Az ügyeskezű asszonyok az udvarban felállított asztaloknál csipetkét, tarhonyát, levestésztát és száraz tésztát is gyúrtak, emellett a sós tészta elkészítése is bemutatásra került.

A rendezvénybe bekapcsolódtak a Jovan Jovanović Zmaj és a Vuk Karadžić Általános Iskola harmadikos és negyedikes diákjai, akik a tésztákból sajátkezűleg kis figurákat készítettek. A szervezők számukra mezőgazdasággal, liszttel, kenyérrel stb. kapcsolatos vetélkedőt rendeztek.

Paraczky László