Kultúra

Szenttamas.rs

 

Kiállítással indult a szenttamási ünnepségsorozat

Az Art Művészeti Galéria kiállításával hivatalosan is megkezdődött a Petrovdan-napi rendezvénysorozat Szenttamáson

A szenttamási Petrovdan-napi ünnepségsorozat keretében hétfő este a Kultúrotthon galériájában Humanitárius kiállítás elnevezéssel megnyílt a szenttamási Art Művészeti Galéria képzőművészeti tárlata. A valamikori település tanyavilágát, a kisvárost és az itt élő polgárok egykori hangulatát idéző festmények mellett az itteni közélet múltjára és jelenére utaló alkotások láthatók.

A kiállítás megnyitóján elhangzott, az épületben a napokban fejeződtek be a felújítási munkálatok, és ez az első olyan árusítással egybekötött kiállítás, melynek egy része az egyhetes ünnepség keretében a Szabadság téren is látható lesz.

A kiállított 28 képzőművészeti alkotás különböző technikával erre az alkalomra készült, a művészek pedig mindegyiken feltüntették az árát. Az eladásból befolyt összeget Stevan Nagy szenttamási kisfiú gyógykezelésére fordítják.

− Mindegyik alkotás magas művészeti szinten mutatja be egyesületünk tevékenyéségének egy részét, az árak pedig inkább szimbolikusak, hiszen mindannyian szeretnénk segíteni a beteg kisfiúnak a felépülésben. A kiállítás péntekig a galériában lesz látható, pénteken és szombaton pedig a Szabadság térre visszük a központi ünnepségre. A humanitárius, árusítással egybekötött kiállításra 15 szenttamási művész készített festményt, néhányat pedig a verbászi Atelje 05 képzőművészei ajándékoztak egyesületünknek – mondta az Art elnöke, Dragica Gruborović.

A kiállitás megnyitóján a Kultúrotthon megbízott igazgatója, Milica Zarić hangsúlyozta, a közelmúltban szervezett kulturális rendezvények szinte mindegyike humanitárius jellegű volt, és a mostani rendezvény bevételét is a beteg kisfiú számlájára utalják át.

A Petrovdan-napi rendezvénysorozat egyébként csak úgy lett az első az idén, hogy vasárnap Nádalján a rossz idő miatt elmaradt a falunapi ünnepség. Igaz, az ünnepi műsor egy részét a helyi általános iskola tornatermében láthatta a közönség, azonban a szabadtéri programokat és a koncerteket egy későbbi időpontra halasztották.





P. L.