Művelődés

Szenttamas.rs

 

Hét hangszerből szólt a népi muzsika

A szenttamási Gion Nándor Kulturális Központ volt a szervezője annak a Népzenei Estnek, amelyet az elmúlt pénteken tartottak a szenttamási Kultúrotthon galériájában. A közönségnek több közös és szólóprodukcióval Brasnyó Antal brácsa és citeraművész, továbbá Micsik Béla tekerőlant- és citeraművész mutatkozott be. Az esten, amely a magyar népzene jegyében zajlott, a tekerő, a brácsa és a citera mellett olyan népi hangszerek is megszólaltak mint az okarina, furulya, doromb és a tambura.

Brasnyó Antal szenttamási népzenész Micsik Bélával történő közös fellépésük után elmondta, nagyon jó ötletnek bizonyult, hogy a brácsával összehozták a többi népi hangszert, a repertoárt illetően Micsik Bélával könnyedén megtalálták a közös nevezőt.

− Kétszer voltam a Bélánál próbálni, ő pedig nálam egyszer. A kettőnk tudásából háromszori találkozás után összeraktuk a népzenei est anyagát, amelyben a szólók mellett dunántúli, szlavóniai, moldvai összeállításokat is hallhatott a közönség. Közben pedig már olyan ötlet is felvetődött, hogy ha még két népzenésszel kibővítenénk ezt a duót, egy egész zenekar is összeállhatna, amelyben például a bőgőt és még több hangszert belevihetnénk – mondta a brácsa nagymestere. Hozzátette, nem azonnal látnak a(z) (új) felállás megszervezéséhez, hiszen nála már csaknem tele van az egész tavaszi és nyári naptár különböző  fellépésekkel és koncertekkel, de komolyan gondolkoznak arról, hogy Bélával folytatják a népi hangszerek népszerűsítését.

Micsik Béla szerint két oka is volt a közös formáció bemutatkozásának. Az egyik, hogy mindketten játszanak több népi hangszeren is, a másik pedig az, hogy Antalnak hatalmas színpadi tapasztalata van. A kettő ötvözetének bemutatását láthatta a szenttamási közönség.

− Megcsillogtattuk a magyar népzene szépségét, ugyanakkor feldolgozásokat is hallhattak, de ami még fontosabb, volt egy-egy szólószám is, amelyben teljesen önmagunkat adtuk. Nem tudtuk előre, hogy ki fog hallgatni bennünket, és kellemesen meglepődtünk azon, hogy sok fiatal eljött a fellépésre. Nagyképűség nélkül mondom, bíztam mindkettőnk tapasztalatában, és tökéletesen sikerült előadni mindent, amit terveztünk, igazán „kiéltük magunkat”  − mondta mosolyogva a hangszerkészítő. Hozzátette, Antival ellentétben neki a nyárra nem muzsikálási, hanem építkezési tervei vannak, de ennek ellenére igyekszik formában maradni.

Népzenei est 2016. április 15. képek

Népzenei est 2016. április 15. képek

Népzenei est 2016. április 15. képek

Paraczky László