Kultúrotthon

Szenttamas.rs

 

A negyedikesek képzőművészeti kiállítása

Tegnap délután 16 órai kezdettel a szenttamási Kultúrotthon galériájában megnyílt a Vuk Karadžić Általános Iskola negyedikes diákjainak önálló tárlata.

 

– A kiállítás célja, hogy a szélesebb közönségnek bemutassuk, mi mindent készítettünk az elmúlt iskolaévben a képzőművészeti csoportban. A munkák különböző technikával készültek, így az akvarelltől a tussal készített alkotásokon keresztül a linóleum lenyomatig és papírkaparásig nagyon tarka, ugyanakkor egyedi, szép munkákat tekinthetnek meg az érdeklődők. Komoly munkák születtek, és hiszem azt, hogy jó néhány talentum kapott kiváló lehetőséget saját kreativitása, ötlete bemutatására illetve megvalósítására – magyarázta Milica Marić tanítónő. A kiállítást az érdeklődők egy hétig tekinthetik meg.





 

szenttamas.rs