Hírek

Szenttamás.rs

 

Virtuális művészeti kiállítás

 

Sorrendben a harmadik virtuális kiállítás nyílt meg kedden a szenttamási Kultúrotthon és az újvidéki Art Centar közös szervezésében. A kiállítás keretében a festmények mellett fotókat is láthatnak az érdeklődők.

Az Art Centar elsősorban vajdasági művészeket tömörítő egyesületként jött létre 2008-ban. Mottójuk: Ne romboljunk, alkossunk!

Az elmúlt 12 alatt széleskörű és komoly tevékenységet folytattak: Több mint 550 kiállítást, több ezer zenei, színházi és irodalmi eseményt, műhelymunkát, tribünt és egyéb kulturális rendezvényt szerveztek.

A rendszeres belgrádi és újvidéki események mellett több szerbiai városban kollektív és önálló jellegű, állandó kiállítások és tárlatok láthatók, az egyesület országszerte 30 kulturális szervezettel működik együtt. Tíz hagyományos évi kiállításuk mellett többek között a Művészet Szerbiában és az Erotika a művészetben elnevezésű tárlat szerepel. A Művészet ma elnevezésű projektum 2019-ben indult a Szerb Nemzeti Bank kiállítótermében, ahol 220 alkotó 350 munkáját tekinthették meg az érdelődők.

Minden év májusában az Art Centar születésnapja alkalmából az előző évben készült munkákból kollektív kiállítást rendeznek. Szervezésüknek köszönhetően az elmúlt 12 évben több mint 700 hazai és külföldi művész alkotásait láthatta a közönség.

A harmadik virtuális kiállítás a https://dk-srbobran.rs/2020/05/12/tiska-akademija-akvarela-onlajn-izlozba/, illetve a Kultúrotthon Facebook oldalán tekinthető meg.







 

(Fotó: dk-srbobran.rs)

szenttamas.rs