Hírek

Szenttamas.rs

Megnyílt az Alapfokú Zeneiskola kihelyezett tagozata

 

A szenttamási Kultúrotthon galériájában szerdán, december 10-én ünnepélyes keretek között megnyílt a verbászi Alapfokú Zeneiskola szenttamási kihelyezett tagozata. A jelenlévőket először Verica Ožegović, az iskola igazgatója köszöntötte, majd pedig a Kultúrotthon Lira kisénekkara lépett fel. A verbászi intézmény igazgatónője az eddig sikeres együttműködésért köszönőleveleket adott át a szenttamási Kultúrotthon igazgatónőjének, Elizabeta Mavrenskinak, továbbá Jovan Marjanovnak, akinek mindhárom gyermeke sikeresen befejezte az alapfokú zeneiskolát. Az ezt követő csaknem egyórás komolyzenei hangversenyen felléptek az iskola eddigi és mostani diákjai.

Verica Ožegović, igazgatőnő a koncert után hírportálunknak elmondta, hogy a szenttamási gyerekek már a 2007/2008-as iskolaévben elkezdtek járni a kihelyezett tagozatra, amit az idén sikerült hivatalosan is bejegyeztetni: – Abban az időben 10–15 diákunk volt Szenttamáson, ma viszont már 49-en vannak. Legtöbben a III., IV. és V. osztályosok jönnek, a legnépszerűbb hangszer pedig a zongora, a harmonika és a hegedű. A szenttamási gyerekeknek az elmúlt években sok-sok csoportos és egyéni fellépésünk volt, és számtalan díjat is kaptak – mondta az igazgatónő.

Zeneiskola 1

Zeneiskola 2

 

P. L.