Hírek

Szenttamás.rs

 

 

Kupakgyűjtési akció indult

 

A Helyi Gazdaságfejlesztési Iroda kezdeményezésére Szenttamás is hivatalosan bekapcsolódott a Kupakkal a Mosolyig Polgári Egyesület emberbaráti akciójába, amelynek célja a fejlődési rendellenességgel élő gyermekek megsegítése, továbbá az oktatásban való részvételük megkönnyítése. – „Egyúttal szeretnénk hozzájárulni a környezetvédelmi tudat megerősítséhez környezetünkben. A kupakgyűjtő dobozokat a község területén több helyen is elhelyeztük, s ezáltal is közelebbre hoztuk mindazoknak, akik szeretnének részt venni az akcióban” – olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott felhívásban.

A dobozokat a gyerekek, fiatalok és a polgárok a községházán kívül megtalálhatják még a szenttamási és turiai állami gyógyszertárban, a turiai Petar Drapšin és a nádaljai Žarko Zrenjanin-Uča Általános Iskolában, a turiai Öröm Iskoláskor Előtti Intézményben és a Dr. Đorđe Bastić Egészségházban.

Az elképzelés egyébként Szlovéniából ered, ott már nagyon régen gyűjtik az újrahasznosítható kupakokat, ugyancsak emberbaráti célokból. „A kupakot ne a szemétbe dobjuk, tegyük félre, és máris segítettünk egy gyermeken” – üzenik az akció elképzelői.

 

szenttamas.rs