Sport lábtenisz

Szenttamas.rs

 

Lábtenisztorna kezdődött Szenttamáson

 

A szenttamási városi sportcsarnokban szerdán este mintegy 40 csapat képviselőjének a jelenlétében megejtették a május 10-én kezdődő lábtenisztorna sorsolását.

A szervezők, a Szenttamási Kezdeményező Ifjúsági Szervezet és a Szenttamási Sport és Rekreációs Központ képviselői elmondták, ilyen jellegű tornára nem először kerül sor a községben, hiszen három évvel ezelőtt már volt egy kisebb lábtenisztorna. Viszont egy számunkra csaknem teljesen ismeretlen sportágról van szó, amelynek általános szabályait 2003-ban fektették le, és általában párosban (ritkább esetben hármasban) játsszák.

A tornára 40 csapat jelentkezett, a mérkőzéseket pedig minden este 19 és 22 óra között játsszák a Köztársaság téren. Amennyiben az időjárás kedvezően alakul, a torna 7-10 napig tart.

A verseny díjai: az első helyezett csapat 10 napos, két személyre szóló nyaralást, a második helyezett pedig 10 ezer dináros vásárlási utalványt nyerhet. A torna harmadik helyezett csapata számára a szervező a helyi Apolon kondi- és fitneszterem háromhavi ingyenes használatát biztosította.

A Szenttamási Sport és Rekreációs Központ igazgatója, Slobodan Subić többek között elmondta, a tornát a Szenttamási Kezdeményező Ifjúsági Szervezet néhány lelkes tagjának a javaslatára szervezték, akik ezúttal is bebizonyították, hogy ez a sportág is érdekli a fiatalokat: ‒ Ez az első torna nyitja meg tulajdonképpen az idei nyári sportkínálatot és versenysorozatot, ugyanis a már lezajlottak mellett több versenyt szervezünk a szabadban, így a Köztársaság téren is. Valamennyi ugyanazon, A sport népszerűsítése című projektum keretében zajlik. Őszintén szólva nem számítottunk ekkora részvételre, és nagyon örülünk, hogy sokan jelentkeztek. Amit fontos kiemelni az, hogy a pálya a standard méreteknél valamennyivel kisebb lesz, tekintettel, hogy nem teljesen sima felületről van szó, ennek ellenére remélem, hogy minden rendben lesz – mondta az igazgató. Hozzátette, a tornát megelőzően nyolc csoportot alakítottak, mindegyik csoportban öt csapat szerepel, a játékot illetően a már ismert kiesési formát alkalmazzák.

Az első versenynap erdményei

A csoport

• BRAĆA ‒ F. K. NAPREDAK NADALJ 2:0 ( 11:4 , 11:6)

• VAŠARIŠTE 1 – VAŠARIŠTE 2 2:0 ( 11:2 , 11:9 )

• BUDŽERI- szabad

B csoport

• MAX BET‒ MEDISON SINIŠA GAVRILOV 0:2 (8:11, 2 :11 )

• ORLOVI – PAGANDO 0 : 2 (6 :11 , 2 :11 )

• PROPALI FUDBALER – szabad

C csoport

• BRAĆA ŠIGE – NEMUŠTI JEZIK 0 : 2 (a vendégcsapat nem jelent meg a mérkőzésen).

• DVA BRATA – NASLEDNICI PROŠLOSTI 2:0 (11:6, 11:3 )

• NASLEDNICI PROŠLOSTI – NEMUŠTI JEZIK 2:0 (11:4,13:11)

• MATALICA - szabad

D csoport

• VRBAŠANI ‒ MAKOVA DVOJKA 0 : 2 (a vendégcsapat nem jelent meg a mérkőzésen)

• LED - F. K. MLADOST TURIJA 2:0 (11:5 , 11:5 )

• FK MLADOST TURIJA – MAKOVA DVOJKA 0:2 (1:11, 6:11)

• MAKOVA DVOJKA – LED 1:2 (11:7, 8:11, 9:11)

• NOVOSADjANI - szabad

E csoport

• VETERANI – PLAVCI 0:2 (6:11, 2:11)

• EUROKREM DK FOTO ‒ J. J. ZMAJ VI1/VI4 1:2 (11:7, 10:12, 7:11)

• ŽIV TI JA ŽIV MI TI - szabad

F csoport

• DOO DELCO – AUTO PLAC LIBRETO 2:0 (11:4 , 13:11)

• J. J. ZMAJ VIII4 – APOLON 0:2 (6:11, 5:11)

• AGRO GRUJIC - szabad





 

P. L.