Felhívás

Szenttamas.rs

 

Lábtenisz-tornát rendeznek Szenttamáson

 

Először rendeznek lábtenisz-tornát Szenttamáson, 2018. május 10-én és 11-én. A Köztársaság téren sorra kerülő versenyre 2x2-es csapatok jelentkezését várják.

A lábtenisz az 1920-as években lábtengó néven hódított Közép-Európában. A sportág ,,kitalálása” a cseh Slavia Praha játékosainak nevéhez fűződik és igazából „futball a kötél felett” néven emlegették, hiszen eredetileg egy vízszintesen felfüggesztett kötél felett játszották, ennek szerepét később átvette a háló. A lábtengó 1961-re már hivatalos sportág volt, az első szövetség 1971-ben Csehszlovákiában született.

A játékszabályok hasonlóak a hagyományos tenisz párban történő játékához. Egy oldalon általában két (vagy három) játékos játszik, és egy játékos egymás után kétszer nem érhet a labdához. A kézen kívül az összes testrésszel megjátszható a játékszer. Párosban három érintés, a férfiaknál egy, a nőknél és a junioroknál kettő pattanás szabályos, szintén 9x12,5 méteres pályán.

A szenttamási lábtenisz-tornára a jelentkezéseket május 10-ig fogadják, jelentkezni pedig a 060/ 300-1580, és a 069/ 730-157-es mobilszámokon lehet.

Hogy az egész milyen visszhangra talál és pontosan hogyan néz ki, tíz nap múlva megtudjuk.

 

szenttamas.rs