Lapszemle

Szenttamas.rs

 

A Családi Kör lapszemléje

Nem kerül le a napirendről a szerb–magyar határon épülő 175 km hosszú „magyar kerítés”. Végel László naplójegyzetében egyebek mellett erről is ír.

Felkavarta kissé az állóvizet Sonja Biserko, a Szerbiai Helsinki Bizottság elnök asszonya. A szerb nagynemzeti ideológia régi bírálója egy horvát lapnak adott interjújában a tőle megszokott hangnemben beszél a szerb nacionalizmusról – Bajtai Kornél jegyzetének a témája ez.

Sok vajdasági magyar ember nem érti, hogy mi miért történik legnagyobb magyar pártunk csúcsán. Miskolczi József ennek megértéséhez ollózott – ahogy ő fogalmazott – néhány nála okosabb ember korábban papírra vetett gondolataiból.

 Nincs visszaút. Élesedő ellentétek a VMSZ körüli közéleti csetepatéban – Ez viszont már a jelen Vataščin Péter tollából.

Nyilatkozatok és intézkedések a közszférában – a tanügyben esedékes elbocsátásokról Beretka Ferenc, a lap pedagógus munkatársa cikkez.

Takács Márta, a lap nyugdíjas rovatának a szerkesztője pedig annak kapcsán írta meg kommentárját, hogy bejelentették, mi szerint négy százalékkal emelik a nyugdíjakat.

Aki téged megdob kővel – Nagy Nándor az aki a héten dobálózik.

Anyukák és szünidő. A nyári időszak nemcsak nyaralásból áll – Habram Judit négy újvidéki anyukát kérdezett ennek kapcsán.

Az én Szerbiám. Egy gyógyfürdős üdülés tapasztalatairól HALÁPI Dóra számol be.

A héten olvashatunk még a bajsai Námesztovszki Attila asztaliteniszező szárnyaló pályafutásáról, a moholi Partizan Birkózóklub versenyéről, bácskossuthfalvi és péterrévei táborokról, polgári származású királynékról, és még sok más egyebet is kínál az e heti Családi Kör.