Lapszemle

Szenttamas.rs

 

A Családi Kör lapszemléje

Vladimir Kostić, a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia elnöke azt nyilatkozta, hogy szerinte jelen helyzetben az egyetlen bölcs politikai döntés: emelt fővel lemondani Koszovóról, tekintve, hogy az nincs Szerbia kezében. Bajtai Kornél írt megjegyzéseket a nyilatkozathoz.

Végel László e heti jegyzetében egyebek mellett öngyilkos szocializmusról cikkez.

Egyből kettőt, ha lehetne. Szakítópróbán a takarékossági szándék. Beretke Ferenc, a lap pedagógus munkatársa szól a szándékról.

Utolsó esély a szolgálati idő összekapcsolására. Takács Magda a nyugdíjasok rovatában pendíti meg a témát.

Svájc sem a régi. Egy ország, amely sikerrel birkózik a válsággal. Bálint István külpolitikus járta körül Svájcot.

Nagy bajba került a Volkswagen, miután kiderült, hogy dízelautóinak károsanyag-kibocsátása korántsem olyan alacsony, mint ahogy állították – Bálint József füstölög ezen.

Orvosaink is messzire mennek. Patócs László beszélgetett három, ma már külföldön dolgozó orvossal.

Mi köze a nyúltenyésztésnek a nyaraláshoz? Az Újvidék melleti Piroson élő Szerbák László szerint: sok – Habram Mária tudakolta meg az összefüggést.

Kátszázharminc éve települtek vidékünkre a bácsfeketehegyiek. Képes riportban számol be erről a Családi Kör.

Okostelefonok, buta emberek – okoskodik Nagy Nándor tárcaíró.

A héten még találhatunk óbecsei, zentai, felsőhegyi, temerini, adai, csókai, nemesmiliticsi eseményekről, megmozdulásokról beszámolókat, képes riportokat.

Vásárolja meg ön is a legnépszerűbb vajdasági hetilapot!