Lapszemle

Szenttamas.rs

 

A Családi Kör lapszemléje

Miközben Európa és a világ egy olyan méretű válsággal szembesül, amelynek megoldása még csak a horizonton sem látható, a történetnek megvan a maga kis kelet-közép-európai különcsapása. Bajtai Kornél elemezte az ezzel kapcsolatos eseményeket.

Egy másik összefoglalóban Lenkes László is leszögezi: ahhoz nem fér kétség, hogy a migránskérdés jelenleg Európa egyik legégetőbb problémája. Ami viszont ennél is izgatóbb lehet, az a fennálló problémából következő európai kormányok egymásnak ellentmondó megoldásai, és a megoldások mögött álló indokok.

Bálint István, a lap külpolitikai munkatársa is egy időszerű kérdést boncolgat, nevezetesen, hogy Ciprasz marad, vagyis hogy a Sziriza megnyerte a görög választásokat.

Sem a közszféra, sem pedig azon belül az oktatásügy helyzetében érdemi változás nem történt, nem is igen történhetett. Azon túlmenően, hogy a diáklétszám egyes helyeken a kritikus szint alá csökken – Beretka Ferenc pedagógus munkatárs e heti jegyzetében olvashatjuk ezeket a gondolatokat.

Fazekas Kinga Emese azzal a Biacsi Karolina kőszobrász-restaurátorral készített interjút, aki egyebek mellett a szabadkai Szentháromság-szobron is munkálkodott, illetve munkálkodik.

A héten olvashatunk még a magyarkanizsai Ügyes Tanodáról, arról a helyről, ahova a gyermekek örömmel járnak „játszani”, az ugyancsak magyarkanizsai új idősek otthonáról, doroszlói fiatal zarándokokról, temerini osztálytalálkozóról, varbászi kézimunkázókról, egy jól sikerült újvidéki teadélutánról.

És ez természetesen nem minden, sok minden másról is tájékozódhat az e heti Családi Körből.