Lapszemle

Szenttamas.rs

 

Jó Pajtás, 2017. április 20.

 

Ki gondolná, hogy vidékeinken még lengyelek is élnek?! Pedig igaz. Jól tudják ezt a Csóka községhez tartozó Tiszaszentmiklóson (Ostojićevo), hiszen Vajdaság területén ott élnek jelentős számban lengyel származásúak, egyes számítások szerint csaknem háromszázan. A község határain túl azonban erről nemigen tudunk, még akkor sem, ha ott havi rendszerességgel megfordul a szerbiai lengyel nagykövetség alkalmazottja és nyelvleckét tart az érdeklődőknek. A nyelv elsajátítására az is sarkallja a nebulókat, hogy időről időre kirándulást tesznek az itt letelepedettek származási helyére, a dél-lengyelországi Wislára.

Az eheti Jó Pajtásban többek között visszatekintünk az április 11-ei Vajdaság-szerte ünnepelt magyar költészetre, a XXXII. Szólj, síp, szólj! népzenei rendezvényre, a húsvéti ünnepet megelőző legkülönfélébb kiállításokra, versenyekre, ügyeskedéseskre.

Ismeretterjesztő témáink közül felhívjuk a figyelmet a Kárpát-medence bennszülötteire, a földikutyákra, melyekről szinte alig tudunk valamit. Ennek kapcsán bemutatjuk Németh Attila biológust, aki a vidékeinken élő földikutyák elhivatott védelmezője. A régi mesterségek közül a pékről szólunk, képzőművészeti sorozatunkban bemutatjuk Dudás Sándor szobrászművészt, a Múltidézőben pedig a rozgonyi csatáról szólunk. 

Nem maradhattak ki a rockzenei újdonságok sem. Megmutatjuk továbbá, hogyan fedezhetjük fel erős oldalunkat, milyen a szerelem első látásra, hogyan tartsunk a lakásban teknőst, és azt is, mi a baj a gyorskajával.

Mesélgető rovatunkban a csodaszarvas regéjét idéztük fel, Iránytű elnevezésű irodalmi rovatunkban pedig Kertész Erzsi nyomán a Rómeókról és Júliákról szólunk egy valóságos párválasztós lovagmese apropóján, melyet Herédi Károly ajánl fiatal olvasóink figyelmébe.