Lapszemle

Szenttamas.rs

 

Jó Pajtás, 2017. január 19.

 

Nincs olyan ember, ki ne szeretné a mesét, ám mesét mondani mégsem tud mindenki. A mesemondó versenyek pedig felérnek egyfajta ünneppel – erre a következtetésre jutottunk a második félévet köszöntő Jó Pajtás címoldalán szereplő palicsi mesemondókkal. A helybeli és környékbeli általános iskolákban ugyancsak kiváló mesemondók vannak, akik mögött mindig ott áll egy-egy lelkes pedagógus. Így Van ez B. Varga Zsófia, Róka Réka, Szalai Noémi esetében is.

Ugyanezt vallja a törökbecsei Szőke Zita, akivel kiskorában tornatanár édesapja szeretette meg az úszást. A mi Hosszú Katinkánknak is nevezhető 13 éves lány sikert sikerre halmoz, és határozottan állítja: az úszás szerelmese, minden vágya, hogy minél jobban teljesítsen.

A második félévben is folytatjuk MI FÁN TEREM? című sorozatunkat, ezúttal egy nagyon fiatal foglalkozással A YOUTUBE-ER-rel foglalkozunk. A mai tizenévesek információfogyasztási szokásaiban ugyanis a szöveges tartalom helyett egyre inkább a képi üzenet veszi át a vezető helyet. Sokan vallják, a videók közvetítésével érdemes érintkezni a fiatalokkal. A Youtube-világ mára kitermelte a maga sztárjait, sokukat több tíz millió ember nézi nap mint nap. Ám kik azok, akiket nézünk a Youtube-on? Mitől közkedveltek? Mit kínálnak a nézőknek? És nem utolsó sorban hogyan válhatunk mi is youtube-erré?

Állandó rovataink számos érdekességgel, beszámolóval, szórakoztató-nevelő tartalommal szolgálnak még. Lapunk változatlanul 50 dinár.

Ezen a héten jelent meg a Jó Pajtás kistestvére, a Mézeskalács januári száma is.