Lapszemle

Szenttamas.rs

 

Lapszemle Jó Pajtás,

2017. november 2.

 

A költészet, a vers otthona volt a bánáti Udvarnok 2011 novemberében, amikor a Jó Pajtás szerkesztősége Pál Károly ötlete nyomán Szűcs Imre szülőfalujában megszervezte a róla elnevezett első szavalóversenyünket. Így lesz ez most szombaton is, amikor a 7. vetélkedőnket tartjuk a helybeli iskola épületében 10 órai kezdettel. Az eredetileg versmondó versenyt idén kiterjesztettük a prózára. A jelentkezésekből kitűnik, hogy a csaknem 50 fellépő egy tekintélyes része prózai szöveggel fog versengeni a vajdasági magyar irodalomat zászlajára tűző rendezvényünkön.

Eheti számunkban a szavalóverseny előkészületein kívül beszámolunk arról a cserediákprogramról is, melynek keretében temerini tanulók Pécsett, pécsiek pedig Óbecsén töltöttek néhány napot. A diákok tavaszra újra találkoznak, ezúttal megfordítva a helyszínt, miközben nem csak új ismerősökre, és ismeretekre tesznek szert, hanem belülnek barátaik iskolapadjába, és részt vesznek a tanórákon is.

Ezenkívül különös tanóráról is szólunk, melynek helyszíne egy padéi szállás volt. Ide látogattak el az óbecsei Petőfi Sándor iskola elsős és másodikos tanulói, ahol néphagyomány és környezetismereti órájukat tartották. A kisebb állatkerttel rendelkező tanyán a legkisebbeknek alkalmuk nyílt a kocsikázásra és a lovaglásra is.

Születésnapját ünnepelte a muzslyai cserkészcsapat. Képes-szöveges beszámolónkból nem kevesebb derül ki, minthogy a XX. század elején Nagybecskerekről indult útjára a magyar cserkészmozgalom.

Természet rovatunkban a darvakról, tudományos rovatunkban az óceán mélyi hulladékról, irodalmi rovatunkban pedig Boldizsár Ildikó Boszorkányos meséiről szólunk. Keressük továbbá a választ többek között ezekre a kérdésekre is: hogyan esünk könnyen az alkohol csapdájába, mennyi vizet iszunk évente, miért késünk el mindenhonnan, miről ismerhető fel a serdülőkori depresszió, mit tett le az asztalra a Linkin Park együttes, karikalábúak voltak-e a honfolgaló magyarok.

 

 

Ezen a héten jelent meg a Mézeskalács novemberi száma, tele játékokkal, versekkel, gyerekrajzokkal, és természetesen újabb pályázatokkal.

 

 

 

 

 

 

 

 

Nagy Magdolna szerkesztő