Lapszemle

Szenttamas.rs

 

Családi Kör (2018.február 1.)

Magyarországra vándorol a munkaerő

Lényeges különbség a szerbiai és külföldi munkáltatók között, hogy míg az itteniek azt nézik, hogy minél olcsóbban dolgoztassák az embereket, ha csak lehet, minimálbéren, aztán, ha elmennek, majd jön másik, addig a magyarországi cégek hosszú távon gondolkodnak. – Tóth Imre riportjában megszólal a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat munkatársa, magyarországi munkára embereket toborzó, munkaközvetítő cég képviselője, valamint egy vállalkozó.

MEGAKERESZTREJTVÉNY – Fejtse meg a feladványainkat, küldje el a megfejtéseket, és nyerjen Huawei tabletet, utazási utalványt vagy előfizetést!

Nyomásgyakorlással a magántulajdon elkobzása ellen

Az állam céljai: A nyugdíjrendszer készülő reformjával megszüntetik a nyugdíjasok szerzett jogainak állami garanciáját. Mesterkednek a kisnyugdíjasokkal, szembefordítják őket a „gazdagabbakkal.” – Takács Magda írásából kiderül, mire készül az állam, és miben bíznak a nyugdíjasok

1968 – A szabadság ígérete

A kaotikus események mozgatórugója azonban legtöbb országban a diákság volt. Amikor még voltak fiatalok, akik nyíltan szembe mertek szállni a merev konzervativizmussal, a diktatúrákkal, az emberi szellemet béklyózó vaskalapossággal.

„A ló nemesíti az embert, ha az szeretni tudja őt”

Egy téli gyakorlatozása alkalmával a ló kétszer egymás után megbotlott, majd a második alkalommal lerántotta. Ezután, ahogy lépett, megrúgta a fejét, aminek a következménye egy koponyatörés lett. Nagy Arnold akkor azt mondta, soha többé nem ül lóra. – Majoros Zsuzsanna interjúja a 2017-es Nemzeti Vágta harmadik helyezettjével, aki sportszerűségi díjban részesült.

Egy és több asszony

Geréb Ágnes perétől hangos a magyarországi közbeszéd. A hivatalos jogi és szakmai, azaz orvosi állásfoglalások egyetértenek az ítélettel, amely a független bábát, emellett szülész-nőgyógyászi képesítéssel rendelkező orvost, aki az otthon szülés engedélyezéséért vívott küzdelem élharcosa Magyarországon, két év börtönbüntetéssel és a hivatásától való évtizedes eltiltással sújtja. – Bence Erika jegyzete.

Karácsony Mexikóban

Az ünnepkör a fiataloknak olyan buli lehet, amire akár pénzt is gyűjthetnek, mint ahogyan tette azt egy fiú és egy lány Guadalajara egy forgalmas terén karácsony előtt a következő táblával: „Un abrazo, una moneda.” („Egy ölelés, egy pénzérme”). – Somogyvári Lajos apró részletekre is kiterjedő élménybeszámolója.

A legfontosabb családi ünnep

Szent Demeter napjának jeles alkalmából kerül sor ilyenkor az ünnepségre, amelynek része a régi szerb hagyományok felelevenítése. Ennek a családonként megült ünnepnek az eredeti nyelven a neve szlava.

OKTATÁS: Kézi vezérlés – Beretka Ferenc cikkéből kiderül, milyen választási láz veszi majd kezdetét nemsokára az oktatási intézményekben.

KÖZÉLET: Van, aki növény- és állatnemesítésnek nevezi… – Pali bácsi szavait lejegyezte: Balla Lajos.

MAGYARORSZÁG: Tényeken túli világ – Komoly médiaháború folyik, ráadásul úgy, hogy az „ellenfél” többnyire nem is valós. S ha valakit rajtakapnak, hogy nem mondott teljesen igazat, akkor a rajtakapott bedob egy még nagyobb fiktív csontot, amin aztán lehet rágódni.

A LÉLEK EREJÉVEL: Gyertyaszentelő Boldogasszony.

FESZTIVITRÁZS: Legyen Ön is egy a szépség arcai közül!

ASZTALIZENE: A „mi” írónk – Radics Viktória írása.

IRODALOM: Péterfy-Novák Éva Vendégségben Adán, Nagybecskereken, Temerinben, Újvidéken.

ÖTLETSAROK: Szövethatású horgolás.

TÁRCA: Borban az i-gazság – Nagy Nándor jegyzete.

GYÖKEREK ÉS SZÁRNYAK: Bakancslista – Gara Kata írása.

KÉPHISTÓRIÁK: 100 kép Szabadka történetéből – Szabó Palócz Attila írása.

SAJTÓTÖRTÉNETI FELJEGYZÉSEK: Egy évvel ezelőtt indult a Szabad Magyar Szó versrovata.

HOROGRA AKADVA: Pont(y) délben – Huzsvár József cikke.

SPORT: Árpi – Németh János írása a spanyol kézilabda-válogatott Eb-aranyérmet szerző kapusról; A zentai atlétika kezdeteiről – Táborosi László összefoglalója.

NEM A GÓLYA HOZZA: Az első nap(ok) otthon.

AZ ORVOS VÁLASZOL: Ha a beteg nem kapja meg a sugárkezelést.

KONYHA: Receptek a nagyvilágból.

Ezen kívül: kis és óriás keresztrejtvény, sudoku, gyerekszoba, horoszkóp, műveltségi teszt, apróhirdetések, társkereső, viccek és tv-műsor.

A Családi Kör február 1-jén megjelenő számának borítóján Pósa Ede alkotása látható.