Lapszemle

Szenttamas.rs

 

Családi Kör (2018. január 25.)

Már csak a komoly fagyok tehetnek kárt a növényekben

Ajánlatos a díszfákat most elültetni.

„Az olajrepcével többen megjárták, mert száraz talajba került a mag, így egyes parcellákat utána kellett vetni. A kalászosok vetése jobban sikerült. Az időben talajba került kalászosok aránylag jól ki tudtak fejlődni, mivel az ősz elhúzódott, kellemes volt az időjárás” – Tóth Imre riportja.

Húsmarhában a jövő?

Az óbecsei Szabó Nagy Zsuzsanna és fia, Zoltán alig több mint egy éve vásárolta meg első üszőit, és ma már 24 kisborjú van az istállójukban. Korábban száz bikát neveltek évente, de azok évről évre kevesebb hasznot hoztak, a felvásárlási áruk egyre csak csökkent.

Egy boldog gyermekkor a királyi Jugoszláviában.

„Sándor király uralkodása idején a szüleimmel évente háromszor-négyszer jártunk külföldön, hosszabb-rövidebb ideig. Németországba a harmincas évek végétől a második világháború kitöréséig többször is elvittek a szüleim” – Szabó Palócz Attila interjúja Mérey Emmával.

Imahét a keresztények egységéért.

A hétköznapi ökumenizmust leginkább a vegyes házasságban élők jelenítik meg. Mialatt a különböző egyházak vezetői egymásnak nekifeszülve igyekeznek egymást a saját tanaik igazságáról meggyőzni, a vegyes vallású családok békésen és egyetértésben élik meg egymás hitének és vallásának szokásait és ünnepeit. Példát mutatva ezzel az egységtörekvés igazi útján – Bővíz László írása

Szabad-e hazudni?

Ez a pár mondat után szinte elvárom, hogy valaki a fejemhez vágja, honnan vettük a bátorságot ahhoz, hogy a hetilap címoldalára azt írjuk ki: Független vajdasági hetilap. Elárulom: nem kellett ehhez nagy bátorság, ugyanis nekünk a valóságot kell bemutatnunk. Hogy miért? Azon az egyszerű oknál fogva, hogy mi az eladott példányszámból élünk. Ha elveszítjük a hitelességünket, elveszítjük az olvasóinkat is, s ezzel a saját jövőnket, életünket kockáztatjuk – Tőke János vezércikke.

„Felélesztik” a nemzeti nyugdíj intézményét.

Szerbiában 2007-ben vezették be először a nemzeti nyugdíjat. A tárgykört a kultúrára vonatkozó törvény 14. cikkelye szabályozza, amely kimondja, hogy a kormány kivételes esetben élethosszig tartó pénzbeli elismerésben részesítheti a művészeket és a kultúrában tevékenykedő szakembereket a nemzeti és nemzeti kisebbségi kultúrában megvalósított kiváló teljesítményükért – Takács Magda részletesen körüljárta a nemzeti nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseket.

A néptáncon volt a hangsúly

A néptáncon volt a hangsúly A hétvégén újra Szenttamás volt Vajdaság népzenei fővárosa, ugyanis immár 16. alkalommal tartották meg az Őseink Zenéje népzenei rendezvényt, mely évről évre nagyszámú érdeklődőt vonz a dél-bácskai városkába.

„Felemelő érzés a túlélési erő közelében lenni”

A Hogyan építik a magyar közösséget a tengerentúlon kérdésre a kisoroszi/magyarcsernyei származású Megyeri József és felesége, a marosvásárhelyi Bokor Erika adja meg a választ.

Vajdasági rágcsáló az év állatai között.

A „migránskerítés” építése kapcsán került a figyelem középpontjába az a kis prémes emlős, amelynek létezéséről sokan nem is tudtak. Pláne azt nem, hogy Vajdaság „őrzi” a világ délvidékiföldikutya-állományának jelentős részét – Szappanos Veronika írása.

Kell-e osztályzat a diáknak?

Nem tudom, van-e ennél szónokibb kérdés. És profánabb is, ha az „úgy kellesz” költői vonatkozásait csak kicsinykét megérintjük, mert akkor rögvest a szívünkhöz oly közel álló József Attilánál kötünk ki – Beretka Ferenc gondolatai.

Félreértések a Szülőföldön magyarul támogatás körül – akinek nem jár(t), miért nem?

KÖZÉLET: Az írásbeliség közelgő elmúlásának „tiszteletére” – Balla Lajos nekrológja.

VILÁG: A nagyhatalmi tébolyda neve: Kurdisztán.

FESZTIVITRÁZS: Legyen Ön is egy a szépség arcai közül!

IRODALOM: Lackfi János Vendégségben Bajsán, Királyhalmon ÖTLETSAROK: Házi készítésű természetes kozmetikumok.

TÁRCA: Petrovgrad, retrográd – Nagy Nándor jegyzete.

GYÖKEREK ÉS SZÁRNYAK: Boldogságleckék – rózsaszín szemüvegben – Gara Kata tanácsa.

KÉPHISTÓRIÁK: Közösségi platformok egykor és ma.

HOROGRA AKADVA: Fogadjunk! – Huzsvár József cikke.

SPORT: Gábor, a rettenthetetlen – Németh János írása a Dakar-ralit idén is teljesítő motorosról.

NEM A GÓLYA HOZZA: Igény szerint vagy háromóránként? – Tomić Birkás Edina írása a szoptatásról.

AZ ORVOS VÁLASZOL: Gyomortájéki görcsök Ezeregy fesztiváléj legszebb meséi.

KONYHA: Az öt legismertebb zsidó étel Ezen kívül: kis és óriás keresztrejtvény, sudoku, gyerekszoba, horoszkóp, műveltségi teszt, apróhirdetések, társkereső, viccek és tv-műsor.

A Családi Kör 2018. január 25-én megjelenő számának borítóján Révész Róbert fotója látható.

ILYEN MÉG NEM VOLT, DE LESZ: Jövő héten megakeresztrejtvény a Családi Körben!