Lapszemle

Szenttamas.rs

 

Családi Kör 2018. június 21.

 

Hol van a rendőrség?!

Martonosi helyzetkép: Markov gyermekét bántalmazták, rugdosták, verték, köpködték. Megfenyegették, hogy ha szólni mer, akkor agyonverik. Ennek ellenére ők feljelentést tettek, a rendőrök felvették a jegyzőkönyvet és a szabadkai ügyészségre irányították őket.

A környezetvédelem egyik legfontosabb eszköze

1931 kora tavaszán született Kriska Ferenc, Szerbia legidősebb seprűkészítő mestere, akit mindenki csak söprűs Feri bácsinak hív. Nemrég Törökkanizsán tartott egy bemutatót egy hordozható géppel, mellyel kis seprűket lehet készíteni. – Tóth Imre interjúja.

„Nem fuldoklom, csak megpróbálom kiinni az óceánt”

„Verbászon születtem, de bácsfeketehegyi vagyok” – állítja Hodik Annabella. Mondatát egy csipetnyi iróniával is megfűszerezi. Miként a jó húslevesnek is megvannak a sajátságos összetevői, az ő jellemének „adalékai” többek között a cinizmus, a szarkazmus… – Molnár Krekity Olga írása.

„Meglehet élni a mezőgazdaságban való tevékenykedésből”

Az immár 23 éve főállásban mezőgazdasággal foglalkozó, adorjáni székhelyű Kontakt Kft. vezetőjét, Borsos Csabát kérdeztem arról, hogy mi is a helyzet ma Vajdaságban a mezőgazdasággal, az állattenyésztéssel… – Pósa Tamara cikke

Kétközben

Hol van az a terület, ahol ígéretesnek tűnik a szándék, hogy ezen érdemben alakítani lehessen? Elsősorban az oktatásban, a nevelésben. Otthon, az iskolában, a médiában, a társadalomban. – Beretka Ferenc írása.

A nyugdíjasok és a sárgarépa

Pavle Petrović szerint jövőre hatszázalékos kiigazításra lesz lehetőség 2 százalékos infláció és 3,5-4 százalék közötti társadalmi terméknövekedés esetén. Úgy fogalmazott, hogy ezek az értékek irányadók, a gazdaság ennyit képes elviselni. – Takács Magda összefoglalója a nyugdíjakkal kapcsolatban.

Túszul ejtett tengerpart

Mielőtt azonban szegény fekete hegyi barátaink fölébe helyeznénk magunkat, említsük meg, hogy az ismertetett állapotok ismerősek lehetnek a vajdasági lakosoknak is: a Palicsi-tó és a Krivaja kálváriája, vagy épp a menetrendszerű furadános madármérgezések – hogy csak néhány példát említsünk – jól mutatják, hogy itt sincs minden a legnagyobb rendben.– Vataščin Péter jegyzete

Kinek mit köszönhetünk?

Akkor még egyszer: Székelykeve – hat, Újvidék – öt, Bezdán – nyolc. Arról, hogy ezeket a számokat kinek „köszönhetjük”, ki a hibás, ki, mikor és hol rontotta el, lehet-e ezen javítani, mit kellene tenni, azzal senki nem foglalkozik. Sokan úgy gondolják, amiről nem beszélünk, az nincs. – Tőke János vezércikke

UTAZÁS: Hogyan igényeljük a nyaralási utalványt?

KÖZÉLET: Sírjunk vagy nevessünk? Nyaralás a hullámsír partján Fél Európa figyelte indulatokkal telve egy héten át az Aquarius sorsát. A mentőhajóét, amely évek óta azzal foglalkozik, hogy gumicsónakokba, rozoga fatákolmányokba zsúfolódott afrikai embereket ment ki a világ mai legnagyobb tömegsírjából, a Földközi-tengerből – akik a líbiai partokról indulnak, hogy elérjék Európát.

Vendégségben Óbecsén, Bajsán, Szabadkán, Magyarkanizsán, Tiszakálmánfalván, Temerinben, Pancsován, Nagybecskereken

MÚLTIDÉZŐ: A Praxis és az Új Symposion

IRODALOM: Lovra Éva

ASZTALIZENE: Kis vajdasági pozitív – Radics Viktória írása

TÁRCA: Nem minden arany, ami málna – Nagy Nándor jegyzete

KÉPHISTÓRIÁK: A sorsfordító információk nyomában

ÖTLETSAROK: Mesés barkácsötletek nyárra

KERT: Ha túl sok eső esett… Márpedig esett!

NEM A GÓLYA HOZZA: Harc a szúnyogokkal – természetes módszerek

AZ ORVOS VÁLASZOL: Feszültséglevezetés, de hogyan?

HOROGRA AKADVA: Barbárok – Huzsvár József cikke

SPORT: A mezőnyt felező hét – Németh János írása

KONYHA: Szent Iván-éj – égjen a szerelem tüze

Ezenkívül: kis és óriás keresztrejtvény, sudoku, gyerekszoba, horoszkóp, műveltségi teszt, apróhirdetések, társkereső, viccek és tv-műsor.

A Családi Kör június 21-ei számának borítóján Bálind István Magányos bajnok című alkotása látható.