Lapszemle

Szenttamas.rs

 

Családi Kör 2018. június 7.

 

Rúzsa Magdi: „Próbáld ki, nincs mit veszítened!”

Mindig is a zenének éltem, már odahaza a Vajdaságban is volt zenekarom, viszont fontosnak találtam, hogy amellett, hogy ennek élek, legyen egy becsületes szakmám, és így lettem szülésznő. – mondta a kishegyesi Rúzsa Magdolna.

Irány a középsuli!

A bőkezűen kínált férőhelyekre ugyanis alig több mint 1700 (más MNT-s forrás szerint 1451) magyar nyolcadikos pályázhat(na). Tehát legalább 400 hely egész biztosan üresen marad. – Beretka Ferenc oktatással kapcsolatos jegyzete ezúttal is közérdekű témával foglalkozik.

„Csemegézhetnek” a nyugdíjasok

Az államelnök és a kormányfő megegyezett, hogy megszüntetik a nyugdíjkifizetés ideiglenes módjára vonatkozó törvényt, és visszaállítják a 2014 novembere előtti törvényes ellátmányt. A kormányelnök kabinetjétől kapott adatok arra utalnak, hogy a szelektív nyugdíjcsökkentési törvény okozta problémát újabbal cserélik fel, ismét önkényesen változtatják meg a nyugdíjak nagyságát. – Takács Magda írása.

Motokrosszpálya, csónakázás, garasváltó iroda

Az idén a Tisza Automotive-nak köszönhetően motokrosszpályán tesztelhetik a gyerekek a tudásukat. Emellett lesznek lábbal hajtható retró kisautók. Tavaly nem volt medence, az idén azonban lesz. – Milyen újdonságok várnak az idén a kicsikre a Mosolytenger Gyermekfesztiválon?

Két euró egy kiló virágmézért

„Az udvarban van tizenegy család, s csak néztem, amikor a földön mászkáltak, mivel folyamatos mérgezésnek voltak kitéve. Tudomásom van olyan esetről, hogy a méhész kivitte a méheket a repcére, s emiatt családok pusztultak el” – interjú Fekete Csaba méhésszel.

SOKKOLÓ: Bankrablással vádolják Aleksandar Vučićot!

Játsszunk egy kicsit! 9+1, a közelmúltban megjelent hír-állítás következik (zárójelben a forrással). Ítéljék meg, melyik igaz, melyik hamis. (A cikk végén megtalálják a megfejtéseket.). 1. A Magyar Nemzeti Bank emlékérmét bocsát ki Süsü, a sárkány tiszteletére. (Bors); 2. Az esseni muzulmánok azt követelték, hogy ramadán alkalmából nevezzék át a várost Fastenre (M1- Híradó) – Pressburger Csaba elérte, hogy az olvasók kénytelenek forgatni a lapot

A népzene örömünnepe

„Minden alkalom: rendezvény és esemény, ünnep és megemlékezés attól válik különlegessé és sajátossá, hogy be tudja lopni a távolról érkezők szívébe és lelkébe egy bizonyos táj és hely szellemét, hangulatát.” – Törökkanizsán rendezték meg az idei Gyöngyösbokrétát és a Durindót.

Vajdaság az anyaországban

Simon Vilmos neve bizonyára sokaknak ismerős, hiszen szívügyének tekinti azt, hogy az anyaországba kerülő vajdasági magyarok egy-egy rendezvény alkalmával boldogan ülhessenek egy asztalhoz, még akkor is, ha mindezt nem feltétlenül odahaza, a saját földjükön tehetik meg.

GURULUNK: Meg kell állni, vagy nem kell megállni? – Új szabályok a gyalogosok átengedésével kapcsolatban

Párhuzamos valóságok

„Minden várakozást felülmúltak a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programjának eddigi eredményei, és a vajdasági sikerek mintaként szolgálhatnak minden más magyar közösség számára” – hangsúlyozta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára Magyarkanizsán.

FILM: Az egyetlen vajdasági magyar Oscar-díjas művész nyomában (5.)

KÖZÉLET: „Jóska, levelet hozott a posta...”

MAGYARORSZÁG: Kivont szablya és fegyelem

Vendégségben Nagybecskereken, Kelebián, Újvidéken

MÚLTIDÉZŐ: Háborgó elnökök és tábornokaik

FILM: A horvátok elűzése Vajdaságból

IRODALOM: Bordás Sándor

ASZTALIZENE: Akit ütnek – Radics Viktória írása

TÁRCA: Fuj, bíró! – Nagy Nándor jegyzete

JEGYZET: Programozott kivándorlók – Wilhelm József írása azokról, akik divatból vándorolnak ki

KÉPHISTÓRIÁK: A csillagidő-számítás turpisságairól

ÖTLETSAROK: Horgolt bikini

KERT: Gyűjtsünk virágokat, leveleket

AZ ORVOS VÁLASZOL: Kevesebb mellrákos esetben van szükség kemoterápiára

NEM A GÓLYA HOZZA: Melegkiütés vagy sem?

HOROGRA AKADVA: Godot-ra várva – Huzsvár József cikke

SPORT: Tízmillió euró – Németh János írása

KONYHA: Diéta

Ezenkívül: kis és óriás keresztrejtvény, sudoku, gyerekszoba, horoszkóp, műveltségi teszt, apróhirdetések, társkereső, viccek és tv-műsor.

A Családi Kör június 7-ei számának borítóján Révész Róbert felvétele látható.