Lapszemle

Szenttamas.rs

 

Családi Kör 2018. május 10.

 

Az élet egyik értelme a változás

„Apám is azt mondta, legyen egy rendes szakmám, ha már színész akarok lenni” – Mezei Zoltán a szabadkai Népszínház magyar társulatának színésze, korábban társulatigazgató is volt, a Szab-way színházi szervezet társalapítója, hobbiból autóversenyző és egy informatikai cég igazgatója.

ÁPRILIS 26-TÓL MÁJUS 10-IG TART A CSALÁDI KÖR ANYÁK-NAPI AKCIÓJA, AMELYNEK KÖSZÖNHETŐEN KEDVEZEMÉNYESEN FIZETHET ELŐ A HETILAPRA

A település, amelyet a trianoni szerződés vágott ketté

Többen is mondják, a madarasiak szegények voltak, de összetartóak. Ha valamiért összevesztek, hamarosan ki is békültek. Szerettek és tudtak táncolni, énekelni. Szükség esetén szívesen kisegítették egymást a munkában. Amikor alkalom volt, magukra öltötték ünnepi, divatos ruházatukat.

Az egyetlen vajdasági magyar Oscar-díjas

A világhálós adatbázis, az IMDb.com az Osztrák–Magyar Monarchiát jelöli meg Joseph Kish hazájaként, szülőföldjeként. Az adat így persze helyes is, hiszen 1899. június 14-én, amikor a művész egy helyi, Duna menti német családban megszületett, Zombor még a bécsi központú dualista államhoz tartozott.

A deszkákon, anya nyomdokain

A KSZV-n és a KMV-n is többször mondták, hogy amikor a színpadra lépek, mintha a G. Erdélyi Herminát látnák, és ez nekem nagyon jólesik. Apa foglalkozik a Fabulával, ő rendezte a másik előadást, amit a KSZV-re elvittünk. Ő eredetileg nem színész volt, hanem amikor Szabadkára költöztünk, akkor került a Gyermekszínházba.

A túlélés nemzeti sport lett

Mit keresett a szakminiszter a május elsejei szakszervezeti tüntetésen? – az „ideiglenesen csökkentett nyugdíjakkal” kapcsolatos közigazgatási eljárások folyamatban vannak, és amint megteremtődnek a jogi feltételek, kb. 10 ügyet átadnak a nemzetközi bíróságoknak. Ha pozitív lesz a döntés, a kormány köteles lesz a többire is alkalmazni.

„Ej ráérünk arra még!” – Valóban? (1.)

A múlt század nyolcvanas éveinek elején, habár Tito elhalálozott, a hatalmon levők azt kívánták az emberekbe besulykolni, hogy „Tito után is Tito!”, aminek bizonyítására tovább folytatták a nemgazdasági befektetéseket, építették az óvodákat, iskolákat, művelődési házakat...

OKTATÁS: Tipikus szakmai ártalom a burnout – Beretka Ferenc írása a kiégésről

TÁNCPARÁDÉ: A tánc szépsége és sokszínűsége – képriport az óbecsei rendezvényről

UTAZÁS: Mao Ce-tung és a vörös turizmus

Vendégségben Adán, Muzslyán, Tordán, Bajmokon, Tiszaszigeten, Bajsán, Zentán, Óteleken, Palicson

MÚLTIDÉZŐ: Vietnami háború: A vég kezdete

IRODALOM: Jódal Rózsa

ASZTALIZENE: Könyvkupacokban kotorászni – Radics Viktória írása

TÁRCA: Szocialista kapitalizmus – Nagy Nándor jegyzete

ÖTLETSAROK: A fák és madarak világnapjára

FESZTIVITRÁZS: Csapatépítés

KERT: Májusban sincs még minden veszve

AZ ORVOS VÁLASZOL: Orrpiszkálás

NEM A GÓÓLYA HOZZA: Anyaaaa! Mozog a fogam!

HOROGRA AKADVA: Amikor a rakósbotnak lába kélt – Huzsvár József cikke

SPORT: Emberek a pályán – Németh János írása

KONYHA: Félórás ebédek

Ezenkívül: kis és óriás keresztrejtvény, sudoku, gyerekszoba, horoszkóp, műveltségi teszt, apróhirdetések, társkereső, viccek és tv-műsor.

A május 10-ai szám borítóján Kovács Attila fotója látható.