Lapszemle

Szenttamas.rs

 

Családi Kör 2018. március 22.

 

„Szeressem a nőt, aki vagyok, pont úgy, ahogy van”

Abban a pillanatban a legnehezebb küzdelem nem a rákkal, hanem az önmagammal szembeni harc volt – mondta Szentesi Éva, Magyarország egyik népszerű kortárs írója, valamint az egyik legkitartóbb, legbátrabb és legelszántabb rákellenes aktivistája, aki legyőzte a méhnyakrákot, s történetét megosztotta ország-világgal.

Nem volt elég kétszer csengetni

Szabadkán és még hét másik szerbiai városban valósult meg a tiltakozás, a többi településen viszont kevés alkalmazott tett eleget a felhívásának. Amiatt, hogy a Függetlenség Szakszervezet dolgozói ne kerüljenek hátrányos helyzetbe, abbahagyták a sztrájkot. A postai alkalmazottak két sikertelen sztrájkon vannak túl, béreiket nem állították vissza. – Tóth Imre riportja

Akik imádják az életet

Szerbiában a becslések szerint mintegy kétezer Down-szindrómás él, de csak töredékük a saját családi környezetében. A legnagyobb problémát azonban az jelenti, hogy a törvény értelmében a tartós rendellenességgel született gyermekek nem esnek külön elbírálás alá, így továbbra is évente bizonyítaniuk kell, hogy fogyatékkal élnek, és szükségük van a támogatásra, szüleikre a nap 24 órájában. – Tómó Margaréta Balažević Erikával, a szabadkai Együtt Egyesület képviselőjével beszélgetett

Válaszúton a szlovák (és a közép-európai) újságírás

Egy, a Vajdasági Magyar Szövetséghez köthető blog (a Jó Reggelt Vajdaság nevezetű) március 3-án, ill. 4-én két cikkben is megpróbálta hitelteleníteni Gyurkovics Virág újságírót, aki a magyarországi Átlátszó portálon publikált írásaiban részletesen utánajárt a Prosperitati Alapítvány működésének és hatásainak, felfedve a program felemás mivoltát. – Vataščin Péter írása a szlovákiai újságírógyilkosság utáni eseményekről

Reformok kifulladásig

Úgy sejtem, nem lesz unalmas nyarunk, már ami minket, az oktatásügy érintettjeit illeti: iskolákat, szülőket, gyermekeket. Bár utóbbiak – hála Istennek – a nyarat nyilván megússzák, annál inkább kijut nekik az ősztől jövő nyárig terjedő következő tanévben. – Beretka Ferenc már a nyári történésekre készíti fel az oktatás valamennyi szereplőjét

Üzenetek az anyaországból

Melyek a magyarországi parlamenti pártok legfontosabb üzenetei a határon túli magyarság felé az április 8-i országgyűlési választások előtt? Ezzel a kérdéssel fordult a Családi Kör szerkesztősége kivétel nélkül mindegyik (magyarországi) parlamenti tényező felé.

Anyanyelve magyar, szívében zsidó…

… kulturális értelemben „európai Ember” – Székely István zombori születésű vajdasági zongoraművész és -tanár. Nagyon vegyes kulturális és nyelvi, sőt, etnikai közegben nevelkedett és él a mai napig. – riportpályázatunkra március 31-ig várjuk a pályamunkákat.

A zombori Schindler és gyermekei

„A zombori Kaszinóban 1941 februárjában megtartották az úgynevezett Magyar bált. Az első, azaz a királyi Jugoszláviában tehát volt lehetőség erre is. Bárcsak lett volna ekkora szabadság az ötvenes években…”

INTERJÚ: Vajdaság jogai nem függhetnek a vezér jóindulatától Vendégségben Bajsán, Magyarkanizsán, Zentán, Törökkanizsán, Tordán, Völgyesen

EMBERI SORSOK: Nótás kedvű volt az apám – Rácz Ferenc prímás kezében még ma is jól áll a hegedű

KÖZÉLET: (Részben) vége a titkolózásnak

MÚLTIDÉZŐ: Állami antiszemitizmus

IRODALOM: Véry Dalma

TÁRCA: Nyugat-Balkán, a Kánaán – Nagy Nándor jegyzete

ÖTLETSAROK: Horgoljunk! – Ajándéknak is kiváló ötletek

FESZTIVITRÁZS: Az esküvő helyszíne – mire figyeljünk oda?

KÉPHISTÓRIÁK: Anyagáron

SAJTÓTÖRTÉNETI FELJEGYZÉSEK: Senki sem látott a hihetetlen dolgok mélységeibe (8.)

AZ ORVOS VÁLASZOL: Állandóan számolok

HOROGRA AKADVA: Vagyunk, vagyogatunk – Huzsvár József cikke

SPORT: Világbajnokság videóbíróval – Németh János írása

KONYHA: Újhagyma, retek minden mennyiségben

Ezen kívül: kis és óriás keresztrejtvény, sudoku (gyerekeknek is!), gyerekszoba, horoszkóp, műveltségi teszt, apróhirdetések, társkereső, viccek és tv-műsor.

A március 22-ei szám borítóján Balla Ákos Nagymama című alkotása látható.