Lapszemle

Szenttamas.rs

 

Családi Kör (2018. március 8.) -

Jó nőnek lenni nehéz, de nem lehetetlen…

 

Nőnap van. Akárhogy is, rajtam múlik, mit kezdek vele. Elháríthatom a virágot, a köszöntést, de örömmel el is fogadhatom. Felfedezhetem és megmutathatom magamban a Nőt, örülve, ha más is felfedezi, vagy nem tudva, mit kezdjek vele, elrejthetem. – Gara Kata írása.

Nőnapon nőkről – nemcsak nőknek

A szebbik nemmel kapcsolatos, ismert emberektől származó kijelentéseket gyűjtöttük egy csokorba.

Minél kisebb a falu, annál kedvesebbek az emberek

Két női buszsofőr mesélte el a nem mindennapi történetét, azt is, miért választották ezt a munkát, s azt is, hogy milyen nehézségekkel kell szembenézniük, s könnyebb-e a dolguk, mint férfi kollégáiknak.

Tánc és karrier Dubajban

A temerini Aladics (interneten, sajtóban, versenyeken: Aladic) János éppen így: egyéni elhatározásból, saját szervezésben érkezett Dubajba hét évvel ezelőtt. Bő egy évvel később már saját vállalkozását menedzseli, és azt csinálja, amit a legjobban szeret: táncol.

A világ közepe

Kezdetben a vallás és az iskola szorosan összefüggött, ugyanis az oktatást kántortanítók végezték, és anyanyelven tanítottak, kit magyarul, kit szlovákul. A faluban 1952-ig magyar, szerb és szlovák hatosztályos iskolarendszer működött. – Riportpályázatunkra sorozatban érkeznek az írások.

Helyi vagy világjelenség az elvándorlás, a migráció? (1.)

A vajdasági magyarság elvándorlásának folyamata mélyen érint szinte mindenkit. A kérdés nyugodt és politikamentes megvitatása a problémához kapcsolódó emberi érzelmek miatt megrekedni látszik. – Wilhelm József írása.

Elbutulunk az okoseszközeinktől!

Azok a gyerekek, akik túl hamar és túl sokat töltenek valamilyen képernyő előtt, nem tudnak úgy játszani, és a mozgáskultúrájuk is kevésbé fejlett, egy játszótéren is ügyetlenebbek, mert nekik érdekesebb az, hogy órákon át nyomkodjanak két ujjal egy eszközt. – mondja Dudás Zita logopédus.

Az első negyedévben nem várható döntés

Dobrivoje Vidojević egyike annak a 376 polgárnak, akik 2015. január 5-én alkotmányjogi panaszt nyújtottak be a Nyugdíjkifizetés ideiglenes módjára vonatkozó törvényre vonatkozóan. – Takács Magda ezúttal is részletesen foglalkozik a jogtalanul csökkentett nyugdíjakkal.

A szegény újságíró kivonul a civilizációból

Jubileumi tizenöt évvel ezelőtt kezdtem hivatásszerűen újságírással foglalkozni. Ez alatt az idő alatt számtalanszor hallottam idősebb kollégáktól, hogy „aki egyszer belekóstol ebbe a szakmába, az többé nem szabadulhat tőle, az mindörökké az újságírás rabja marad”. Én ezt egyetlen pillanatig sem éreztem így. – Pressburger Csaba meséje.

Kezemben Chardonnay

Magyar alternatív pop és Love Szabadkán! – A szabadkai Progressive Egyesület sikerrel pályázott a Nemzeti Kulturális Alapnál, és nyert támogatást a Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program keretében.

Nőként a nagyvilágban

Aki válaszol Pósa Tamara kérdéseire: a 22 éves Bontovics Virág, a tóthfalusi származású, pályakezdő modell.

OKTATÁS: A kóbor eb védett, a nemes vad préda – Érzékenység vagy képmutatás? – teszi fel a kérdést Beretka Ferenc.

HÉTKÖZNAP(LÓ): Ettől legyen jó kedvünk? – Miskolczi József ezúttal is szókimondó volt

KÖZÉLET: Meghalt Mátyás (király), oda az igazság – Balla Lajos népi bölcsességeket aktualizált Vendégségben Bajmokon, Bajsán, Nagybecskereken

MAGYARORSZÁG: Az ország veje

MÚLTIDÉZŐ: Az új magyar gazdasági mechanizmus – Avagy kutyából nem lett szalonna

IRODALOM: Barcsi Tamás

ÖTLETSAROK: Húsvéti dekoráció – egyszerűen, olcsón

FESZTIVITRÁZS: Társ az esküvőszervezésben

TÁRCA: Sírjunk vagy nevessünk? – Nagy Nándor jegyzete

KÉPHISTÓRIÁK: Ünnepeljük a nőt! – Szabó Palócz Attila cikke

SAJTÓTÖRTÉNETI FELJEGYZÉSEK: Senki sem látott a hihetetlen dolgok mélységeibe (6.)

AZ ORVOS VÁLASZOL: A kínzó nyiroködéma

HOROGRA AKADVA: Akinek a világháló a mestere – Huzsvár József cikke

SPORT: Eperjesi László esete – Németh János írása a zentai származású edzőről, akinek a tanítványa világbajnok lett

GURULUNK: Hatszor annyi külföldről behozott használt autó, mint eladott új

KONYHA: Slow cooking, avagy a lassú főzés

Ezen kívül: kis és óriás keresztrejtvény, sudoku (gyerekeknek is!), gyerekszoba, horoszkóp, műveltségi teszt, apróhirdetések, társkereső, viccek és tv-műsor.

A Családi Kör március 8-án megjelenő számának borítóján Révész Róbert fotója látható.