Lapszemle

Szenttamas.rs

 

Családi Kör

2019. augusztus 1.

Mélyszegénységben élnek a földműves nyugdíjasok

„A földműves nyugdíjak kicsik, az átlagellátmány a nyugdíjcsökkentési törvény megszűnése után is mindössze 11 211 dinár. Tartományunkban 26 810 földműves nyugdíjas él, nyugdíjátlaguk 12 444 dinár, napra lebontva 2,3 euró. Ezt nevezik mélyszegénységnek (az abszolút szegénységi küszöb 12 045 dinár). – Takács Magda írása

Mennyi a vajdasági magyar politikusok fizetése?

Örökös vitatéma az emberek körében, hogy megéri-e politizálni, kifizetődik-e az egyéni vélemény elhallgatása, a pártparancs teljesítése. Szerbiában a Korrupcióellenes Ügynökség honlapján bárki megtekintheti a politikusok vagyonbevallását, amely tartalmazza a havi bevételüket, milyen ingatlannal, járművel rendelkeznek.

A Tanyaszínházban vált nagykorúvá

Félúton jár a Tanyaszínház turnéja. A bemutatót július huszadikán tartották Kavillón. A fiatal művészek Lénárd Róbert Y-elágazás című darabjával járják Vajdaság településeit. Ennek kapcsán kerestük meg a társulat két tagját, Greguss Lillát és Dedovity Tomity Dinát, hogy meséljék el eddigi tapasztalataikat. – Tóth Imre interjúja

Parancsra esztétikus és szép lesz?

„Az a baj, ha megmondják nekünk, mi a jó, ami az autokrata rendszerek sajátossága. A művészi alkotás értékes vagy értéktelen. A befogadók többsége meg tudja ítélni. Belülről jön. A művészet befogadása nem kisajátítható. Nem lehet parancsra elfogadni valamit. Nem lehet megparancsolni egy alkotásnak, hogy legyen esztétikus, szép, értékes. Eleve vagy az, vagy nem.”– Balla Lajos írása a zimonyi Hunyadi szoborról

Különleges időkben különleges módszerekre van szükség!

Mit jelent a környezettudatosság? Hol kezdődik, és hol ér véget? Ki mit tehet, és mit kell mindenképpen megtenni, hogy élhető(bb) legyen a környezetünk, és visszaadhassuk a kölcsönkapott földet unokáinknak? Locorum – egy lokális kezdeményezés, amely felvette a harcot a globalizáció ellen, és a helyi értékeket helyezi előtérbe. – Vígi Zsoldos Zsaklina írása

Vakációs nosztalgia

Az immár korántsem két hónapig tartó nyári szünidő elvileg arra való, hogy mindenki egy időre elfeledje az egész esztendő megpróbáltatásait, jól kipihenje magát és feltöltődjön. Év(tized)ekkel korábban ez úgy is elképzelhető volt, hogy tanár és diák akár több hetet együtt töltött közös nyári táborozáson vagy, urambocsá!, közös munkaakción. – Beretka Ferenc nosztalgiázása

Jól járhat, aki később megy szabadságra!

Hová szeretnek utazni a fiatalok, mely strandokat kedvelik a családok és mennyi ideig nyaralnak a nyugdíjasok? Mik a népszerű turisztikai célpontok idén, és mennyibe kerül a nyaralás? Ezeket a kérdéseket jártuk körbe egy szabadkai és egy zentai utazási iroda munkatársának segítségével. – Tóth Imre riportja

Az idősebbek lakásba költöznek, a fiatalok inkább házat vesznek

Szabadkán egyre nagyobb igény van az új építésű lakások iránt, melyeket főként idősebbek vásárolnak, mert számukra egy lakásban már egyszerűbb és olcsóbb az élet. A fiatalok pedig jellemzően házakat vesznek. A legtöbben banki kölcsönt vesznek fel, hogy ingatlanhoz jussanak.

Ne játsszunk más életével!

A kétezres évek elején Kotorban nyaraltunk, s befizettünk egy hajókirándulásra. Induláskor kiderült, hogy a yacht tulajdonosa kiváló barátságot ápol Igor Lazićtyal, ismertebb nevén Nigorral, a Monteniggers egykori énekesével. Ő és Vlado Georgijev közösen készítették el a Ne brže od života (Nem gyorsabban az életnél) című számot, amellyel emléket állítottak Nebojša Saveljićnek, a Monteniggers tagjának, valamint Tina barátnőjének, akik közlekedési balesetben veszítették életüket. – Tőke János vezércikke

Károsanyag-kibocsátás – még két évük van az autótulajdonosoknak

Szerbiában ugyanis 1,2 millió a száma azoknak a járműveknek, amelyek a megengedett értéknél nagyobb károsanyag-kibocsátással rendelkeznek, s ezek többségében nincs katalizátor, illetve DPF-szürő, vagy esetleg van, de nem működik. Éppen emiatt fontos lenne, hogy az autótulajdonosok, valamint azok, akik használtautó-vásárlás előtt állnak, odafigyeljenek erre, ugyanis, ha nem így tesznek, akkor 2021-ben az autójuk nem megy majd át a műszaki vizsgán.

Never!

Jómagam azokkal a kritikákkal értek egyet, amelyek két, megegyező sorsú férfiról, James Safechuckról és Wade Robsonról szóló portréfilmnek tekintik, amelyben áldozattá válásuk körülményeiről, áldozatszerepük felismerésének folyamatáról és a trauma feloldásának lehetőségeiről tesznek vallomást. A történet valós pikantériáját súlyosbító, a film híressé/hírhedtté válását leginkább indukáló mozzanat, persze, egyértelműen az, hogy benne nem kisebb személyiséget vádolnak abúzussal, mint a 2009-ben elhunyt (mega)popsztár Michael Jacksont. – Bence Erika írása a Camera Obscurában

ÚTKÖZBEN: Szabadkai séták (3.)

ASZTALIZENE: Mákvirágok – Radics Viktória tárcája

KÖNYV: Az izgatottság és kételyek közt imbolygó Küncsös Cezárusz – Wilhelm József recenziója

Vendégségben Topolyán, Bajsán, Szegeden

TÁRCA: Miből élünk? És hogyan? – Nagy Nándor jegyzete

KÉPHISTÓRIÁK: Kopaszodván

SAJTÓTÖRTÉNET: Emberek a Buksi körül

IRODALOM – Czini Zoltán: Feldolgozatlan múlt(ak)

ÖTLETSAROK: Gyümölcsök aszalása

KERT: Százéves lett Bálint gazda

AZ ORVOS VÁLASZOL: Az elektromos cigaretta is káros az egészségre

NEM A GÓLYA HOZZA: Magas cukortartalmúak a bébiételek

HOROGRA AKADVA: Szép hal, amely érték nélkül tetszik – Huzsvár József cikke

SPORT: A kvangdzsui mérleg – Németh János írása

KONYHA: Jeges-fagyos nyalánkságok – Burány Márta receptajánlatai

Ezenkívül: kis és óriás keresztrejtvény, sudoku, gyerekszoba, horoszkóp, műveltségi teszt, apróhirdetések, társkereső, viccek és tv-műsor.