Lapszemle

Szenttamas.rs

 

Családi Kör

2019. november 14.

Szelektív hulladékgyűjtés: Hiányzik egy miniszteri aláírás

A regionális hulladékgazdálkodási rendszer hét önkormányzatot ölel fel, és az itt keletkezett háztartási szemét nagy része a békovai hulladékkezelőbe kerül, egyelőre vegyes hulladékként. Hogy miért nem indult még be a szelektív hulladékgyűjtés, arról Góli Csillát, a Regionális Hulladéklerakó Kft. igazgatónőjét kérdeztük. – Tóth Imre interjúja

Szigorítás várható

Bár a bűnügyi kimutatások szerint a fiatalkorú elkövetők áldozatai igen gyakran idős, védtelen emberek, csak elvétve vagy szinte egyáltalán nem akad közöttük életerős, az elkövetőknél nagyobb fizikai erővel bíró személy. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a bűnesetek egy része nem másik ember, hanem vagyon ellen irányul. – Beretka Ferenc oktatással kapcsolatos jegyzete

Hasonló helyzetben a régió országainak nyugdíjasai

A nyugdíjasok és idős emberek életkörülményeit illetően a résztvevők olyan minimális nyugdíjat követelnek, amely elegendő a méltóságteljes élethez. – Takács Magda írása

A csáktornyai gőzmalom (2.)

„Feleségem és kislányom már velem vannak, ők is nagy veszélyben voltak, Mikiről, szüleimről nem tudok semmit” – írta Szerb László (1910–1987) jogász, az akkor frissen szabadult bori rab immár Belgrádból 1945. május 24-én az egyetemi barátjának, a Becskereken élő Várady Józsefnek címzett levelében. – Szabó Palócz Attila cikke

A hűségeskü és a vagyon helyett a bujdosást választotta

Árat fizetünk ezért az elistentelenített pénzuralomért, amelyben számtalan kis és nagyobb Mefisztó torkaszakadtából bömböli, hogy „Eladó az egész világ!”, és aki nem csatlakozik ehhez a vad üvöltözéshez, azt el kell hallgattatni, ki kell irtani mindenáron. Az ár pedig a nagyszámú méltóságától, lelkiismeretétől megfosztott, emberségében megcsúfolt, anyagtudatra redukált, örök halandóságra kárhoztatott 20/21. századi ember. – Káich Katalin írása

BALKÁN: Vukovar, mementó

„Szégyellem magam. Pedig tudom, hogy tulajdonképpen nincs rá okom, mégis szégyellem magam” – hangzik el nagyon sok vajdasági magyar szájából Vukovar említése kapcsán. Olyanok mondják ezt, akik kisgyerekek voltak, amikor Vukovar neve bejárta a világot.

Diploma

Nem újdonság – Szerbiában lehet diplomát venni. Ez mindig is így volt, nem csak ma, amikor a közvélemény érdeklődésének középpontjában Siniša Mali pénzügyminiszter, korábbi belgrádi polgármester doktori disszertációjának esete került. – Vígi Zsoldos Zsaklina vezércikke

Andrea Perlesreutban

A palicsi evezés hagyományait folytatva tűnt fel egy kamaszlány a múlt század kilencvenes éveinek közepén, és akkor sokan bíztunk abban, hogy az olimpiai szereplés is elérhető számára. Az ifjúságiak mezőnyében sorra szerezte az országos bajnoki címeket, aztán a nemzetközi porondon is megállta a helyét. Korom Andrea aztán egyszerre csak eltűnt. – Németh János írása

Tanulható-e a rossz beidegződések, a szokások és a félelmek elfelejtése?

Képzeljünk el valakit, akit valamilyen trauma ért. Például egy nőt, aki, mielőtt kirabolták volna, sietős férfilépteket hallott a háta mögött, és azóta, hogyha hasonló helyzetbe kerül, lebénul, mert félelemkitörései vannak, hiszen attól tart, hogy megismétlődik vele a helyzet, ezért mindig megáll, és elengedi a férfiakat. – Wilhelm József jegyzete

Vajdasági zenekarok: A doroszlói Twins Band

Észak-Vajdaságban tizennyolc év az autók átlagéletkora

Szerbiában az autók átlagéletkora 17,1 év, s a legújabb statisztikai adatok azt bizonyítják, hogy a használt autók közül a legtöbb már betöltötte a tizennegyedik életévét. A szabadkai és a hozzá tartozó rendőrállomások adatiból kiderül, hogy az észak-bácskai községben az autók átlagéletkora 17,4 év.

Repült a toll, illatoztak az ínyencségek

Harmadik alkalommal rendezték meg a Csóka községhez tartozó Tiszaszentmiklóson a Libanapokat a Magyar Kultúrkör szervezésében és a helyi közösség támogatásával. Az esemény főtámogatója a felsőhegyi Gulyás Csaba volt. Repült a toll, szállt az ínyencségek illata a levegőben a mintegy ötven versenyző csoport asztaláról.

Itt a kezem, de nem kell

A mindenható köztársasági adóhivatal szabadkai tolóablaka előtt sorakozom. Hatvan év körüli, ágról szakadt kinézetű férfi toporog mellettem, majd megkérdezi:

– Segítene kitölteni ezt az űrlapot? A szociális segélyhez kell… Nem tudok cirillül.

– Írja nyugodtan latin betűkkel, bácsikám.

– De elolvasni sem tudom ezeket a cirill betűket.

Utána elmagyarázza, hogy miért nem tanulta meg a cirill írásmódot sem az iskolában, sem később. Segítek kitölteni az űrlapot. Latin betűkkel. Csak azért is! – Miskolczi József írása

KÖZÉLET: Helyben topogva, de utazunk a „szebb jövő” felé – Balla Lajos jegyzete

JEGYZET: Politika határok nélkül – Nagy Nándor írása

Vigyázat, csalnak! – Wilhelm József írása

Vendégségben Zentán, Magyarkanizsán, Doroszlón, Udvarnokon, Temerinben

IGAZ TÖRTÉNET: Öngyógyító energiák

IRODALOM: Véry Dalma – 100 év csillagpora

KÖNYVKRITIKA: Novellák, amelyek leszámolnak a pátosszal

BUKSI – Sajtótörténeti feljegyzések

KÉPHISTÓRIÁK: Képzelt riport valahonnan Vajdaságból

ÖTLETSAROK: Lopjuk meg a mókust!

KERT: Mikor kell fát ültetni?

NEM A GÓLYA HOZZA: Növelnék az első gyermek után járó támogatást

AZ ORVOS VÁLASZOL: Az egészséges életmód a legjobb immunerősítő

HOROGRA AKADVA: Sóderes – Huzsvár József cikke

KONYHA: Virágzik a karfiol – Burány Márta receptajánlatai

Ezenkívül kis és óriásrejtvény, fejtörő, gyerekszoba, sakkrovat, horoszkóp, apróhirdetések, társkereső, viccek és tv-műsor.

Borítónkon Boros György alkotása látható.