Lapszemle

Szenttamas.rs

 

Családi Kör

2019. szeptember 26.

Válts bringára!

Hányszor intézzük naponta szülőként a következő mondatot a számítógép előtt görnyedő gyermekünkhöz: Miért nem mész ki inkább a friss levegőre játszani? Valóban friss az a levegő, amit olyan nagyvonalúan felajánlunk csemetéinknek játszótérként? Minden tizedik öt éven aluli gyermek haláláért a légszennyezettség a felelős világszerte – Vígi Zsoldos Zsaklina riportja

Hosszú távú időjárás-előrejelzés a 2019. október–december időszakra

Vétkesek vagy bűnbakok?

A barajevói helyi középiskola udvarában (vagy közelében?) két elsős középiskolás lány (állítólag több alkalommal) bántalmazta egy harmadik társukat. A durva szóváltást követő, jobbára egyoldalú pofozkodást több jelen lévő diák videóra vette, majd megosztotta a közösségi oldalakon ahelyett, hogy bárki is a sértett védelmére kelt volna – Beretka Ferenc jegyzete

Népi kezdeményezés a nyugdíjtörvény módosításáért

A katonai nyugdíjasok szakszervezete online petíciót kezdeményezett „Adják vissza az elrabolt nyugdíjrészt” címmel. Az akció célja, hogy összegyűjtsék azoknak a polgároknak és nyugdíjasoknak az aláírását és e-mail-címét, akik támogatni szeretnék a nyugdíjbiztosítási törvény módosítását követelő jövőbeni népi kezdeményezést – Takács Magda írása

Ideje volt a változásnak

25 éve történt, hogy a szabadkai városházáról levették a hetvenkilós ötágú csillagot. Két napra rá, 1994. szeptember 18-án a városháza tetejére egy új, 240 centiméter magasságú keresztet tűztek ki, az azóta is ott áll, annak ellenére, hogy nem hitt mindenki abban, hogy azokban a változó időkben sokáig ott is marad – Vígi Zsoldos Zsaklina riportja

Ünnep szemétből

Csütörtök az úgynevezett kukanap az utcában, ugyanis akkor jön a szemetesautó, és elviszi a szemetet. A legtöbben szerda este teszik ki a ház elé a szemeteskukát, aztán csütörtökön délelőtt nyolc és kilenc óra között tolják vissza az udvarukba. A legtöbben így tesznek, vagyis nem számít, ki gazdag, ki szegény, a kukakitevés időpontját nem befolyásolja a pénztárca vastagsága – Tőke János vezércikke

Szép szóval és támogatással száz évig is lehet élni

A Caritas jótékonysági szervezet tíz éve működik sikeresen a magyarkanizsai községben a helyi közösség, a Szociális Munkaközpont, a Vöröskereszt és a CMH falugondnoki szolgálata támogatásának köszönhetően – Milorad Mitrović riportja

„A siker a kihívások leküzdésében rejlik”

A 27 éves padéi Kerepesi Máté azon kevés fiatalok közé tartozik, akik mindig is rendíthetetlenül hittek abban, hogy céljaikat képesek elérni a Vajdaságban. Ott, ahol napjainkban egyre kevesebben hisznek bárkinek és bármiben. Az ő esetében a siker titka kétségtelenül ebben rejlik – Pósa Tamara interjúja

A legszebb gyümölcsök mellett bemutatták azt is, amit elvert a jég

Ötvenegyedik alkalommal tartották meg Hajdújáráson a szüreti napokat az elmúlt hétvégén. A szüreti napok keretében megrendezett kiállításon az idén nemcsak gyümölcsöket állítottak ki, hanem a helyi vállalkozók termékeit is, így például császárfát, sajtokat, rétest, sőt még műanyag ablakokat is – Tóth Imre riportja

Vendégségben Nyugat-Bácskában, Híressoron, Bajsán, Felsőhegyen és Temerinben

IGAZ TÖRTÉNET: Lesz erőm a folytatáshoz? – Borza Szladecsek Anna története (7.)

JEGYZET: Ezért hallgatnak a pszichiáterek – Dragica Stanojlović, nyugalmazott pszichiáter írása

KÖZÉLET: Kinek kit kell szolgálnia? – Balla Lajos jegyzete

KÜLFÖLD: „Nem vagytok elég érettek, hogy kimondjátok a valóságot”

GURULUNK: Akkumulátor, amely másfél millió kilométer után sem megy tönkre

JEGYZET: Lehet-e szél ellen biztosítani? – Nagy Nándor Jegyzete

ASZTALIZENE: Tűk és söprűk – Radics Viktória tárcája

IRODALOM – Czini Zoltán: Padlásfeljáró

SAJTÓTÖRTÉNET – Buksi

KÉPHISTÓRIÁK: Fekete víziók nyomában

HOROGRA AKADVA: Szerves anyagok – Huzsvár József cikke

SPORT: A balkáni rangadó – Németh János írása

NEM A GÓLYA HOZZA: Összefügghet a lombikkezelés és a mellrák

AZ ORVOS VÁLASZOL: A szemlencse vizsgálatával előre jelezhető a 2-es típusú diabétesz

ÖTLETSAROK: Egy gombócnyi virág

KERT: A kapát sem kell még elrakni

KONYHA: Főzzünk borral, szőlővel!

Ezenkívül: kis és óriás keresztrejtvény, szamuráj sudoku, gyerekszoba, horoszkóp, műveltségi teszt, apróhirdetések, társkereső, viccek és tv-műsor.

Borítónkon Révész Róbert fotója látható.