Lapszemle

Szenttamas.rs

 

Családi Kör

2019. szeptember 5.

Leslie L. Lawrence: Akinek minden nyolc!

Leslie L. Lawrence igazi nevén Lőrincz L. László. Az eladott könyvei alapján jelenleg Magyarország legsikeresebb és legolvasottabb kortárs írója. A (kissé tudományos-fantasztikus alapú) kalandregények műfajában hazájában verhetetlen. Vajdaságban is sokan olvassák. Nem valamelyik nepáli lámakolostorban találom – hanem Budapest peremén. – Interjú a magyarországi íróval

Módosításra szorul az állami időspolitika

Egész Európa a demográfiai öregedés kihívásaival néz szembe. Az élettartam meghosszabbodott, ma Szerbiában több mint kétszer annyi 85 év feletti ember él, mint öt évvel ezelőtt – állapítja meg az Esélyegyenlőségi Biztosi Hivatal által készített tanulmány, amely elsősorban az idős nők helyzetét vizsgálta. – Takács Magda írása

VAJDASÁGI ZENEKAROK: Akusztik együttes

A pedagógustól függ, megszeretteti-e a gyerekekkel a természetet

Mennyire környezettudatosak a leendő tanáraink? Mit tudnak a környezetvédelemről, a hulladékkezelésről, mekkora az ökológiai lábnyomuk? Jó példával szolgálnak majd a jövő generációi számára tanárként? Erre kereste a választ mesterfokozatú diplomadolgozatában a szabadkai születésű Slezák-Huszka Lilla. – Vígi Zsoldos Zsaklina interjúja

Több mint ötszáz év folyamatosság

Szekeres László már 1972-ben ásatásokat végzett Bácsfeketehegy bejáratánál, a Bács-ér (Krivaj patak) partja felett. A helyszínt a régész templomromnak nevezte el. Szekeres ugyanis egy szakrális objektum, azaz egy templom romjaira bukkant, illetve néhány sírhelyre annak közelében. – Tóth Imre riportja

Többszöri nekifutás

Emlékezetből és a teljesség igénye nélkül felsorolnék néhányat ezekből a kulcsszavakból: szemléletváltás, aktív tanulás, személyre szabott ismeretek, kimeneti eredmények, tantárgyi korreláció és újragondolt formája, a tantárgyközi kompetenciák, funkcionális tudás, a tanulói, tanári, intézményi kompetenciák, szabványosítás, vállalkozás-központúság, projektoktatás. És persze a legújabb: a digitalizáció. – Beretka Ferenc írása

Egy újabb „szépségoperációval” startoló tanév

Azok, akik az oktatás területén folyó legújabb kutatások eredményeit követik, csak szörnyülködnek a bevezetendő újdonságok nagyobbik részén. Hiszen olyan elavult „újdonságok” ezek, amelyeket másutt már éppen felszámolnak. Így például a digitalizált oktatás káros hatásainak gyors orvoslásán dolgoznak a tavalyi tanévtől kezdődően Ausztráliában, az USA katonai akadémiáin, ahol kiderült, hogy a tanulók teljesítménye átlagosan 20 százalékkal csökkent a korábbi, még nem digitalizált oktatásban részesülő diákok teljesítményéhez viszonyítva. – Wilhelm József jegyzete

Egy ötvenessel több

Ez a havi emelés, vagyis egy 220 eurós nyugdíjban részesülő személynek a bére 13 euróval lesz magasabb?! – tette fel a kérdést, de olyan hangnemben, hogy legyek szíves, és ne járassam vele a bolondját. – Igen, úgy van, ahogy mondod, vagyis a havi nyugdíja 233 euró lesz. Ekkor ő vette elő a mobiltelefonját, és megnyitotta a számológép alkalmazást. – Tőke János vezércikke

Mazel Tov!

Legtöbbünk neveltetésének is része volt – még ha ezt felmenőink nem is tudták ilyen pontos fogalmakkal körülírni – a toleráns gondolkodás és az üldözöttek iránti empátia. Annál is inkább, mivel sokunk szüleinek már voltak emlékei a második világháború és a holokauszt idejéről. Nem lehetett „zsidózni”, a holokauszt áldozatairól tiszteletlenül beszélni otthon sem. – Bence Erika jegyzete

Ne csak a használt autót, a tulajdonost is „vizsgáljuk meg”

Az ember azt gondolná, ha kifizette az autó árát, aláírta és a közjegyzőnél hitelesítette az adásvételi szerződést, elrendezte az átíratási költségeket, akkor már csak az marad, hogy az autót a saját nevére írassa a rendőrségen. Szinte senki sem számít arra, hogy mindezek után a rendőrségen közlik vele, hogy az autót nem tudja regisztráltatni.

Szóval, rímmel, színházzal

Gyermekzsivajtól volt hangos az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör augusztus végén, ahol is Szóval, rímmel, színházzal címmel szerveztek szavaló- és drámatábor. Húsz óbecsei diák vett részt a táborban, akik amellett, hogy szórakoztak, barátkoztak, jókat ettek- ittak és hancúroztak, tanultak is.

El a kezekkel Danilo Kištől!

Tény azonban az is, hogy William Shakespeare-t sem kérdezi meg a kutya sem arról, hogy szeretné-e, ha egyik-másik városban utcát neveznének el róla, vagy Kossuth Lajoshoz sem folyamodnak engedélyért annak érdekében, hogy itt-ott ő váljon különféle városi terek névadójává. Csak két gyakori példát említünk itt, hiszen Shakespeare és Kossuth nevét igen gyakran láthatjuk meg különböző települések térképén világszerte, utcanévként vagy máshogy, sőt, utóbbiról az Amerikai Egyesült Államokban még megyét is neveztek el. Miért van hát akkor most botrány Danilo Kiš ügyében?

Angyalok az utakon és a műtőben – Borza Szladecsek Anna igaz története (4.)

JEGYZET: Fehéren fekete– Nagy Nándor jegyzete

KÖZÉLET: Ki lehetne a vajdasági/délvidéki magyar politikusok példaképe? – Balla Lajos írása

Vendégségben Horgoson, Rábén, Felsőhegyen, Újvidéken, Bajsán

IRODALOM – Körmöci Petronella: Színházi füveskönyvünk

KÉPHISTÓRIÁK: Lépjünk egy-két nemzedékkel visszább!

SAJTÓTÖRTÉNETI FELJEGYZÉSEK: „Téged nem azért vettünk fel, hogy dolgozz…”

ÖTLETSAROK: Kakasos befőttesüveg

KERT: Zöld függöny

HOROGRA AKADVA: Csutak – Huzsvár József cikke

SPORT: A páncélos meg a labda – Németh János írása

NEM A GÓLYA HOZZA: Tippek a könnyebb óvodakezdéshez

AZ ORVOS VÁLASZOL: Oltással a macskaszőr-allergia ellen

KONYHA: Szilva üvegben és sütiben

Ezenkívül: kis és óriás keresztrejtvény, sakkrovat, sudoku, gyerekszoba, horoszkóp, műveltségi teszt, apróhirdetések, társkereső, viccek és tv-műsor.

Borítónkon Leslie L. Lawrence látható – fotó: Csigó László