Lapszemle

Szenttamas.rs

 

Családi Kör

2020. február 13.

Vajdaság már nem az ország éléskamrája

Január végén röppent fel a hír, hogy Szerbia 30 ezer tonna jó minőségű búzát importál Magyarországról arra hivatkozva, hogy a hazai termés nagy része nem felel meg a feldolgozóipar elvárásainak. Annak próbáltunk utánajárni, hogy valóban rossz minőségű-e a vajdasági gazdák búzája, és hogyan érintette őket ez a hír az importról – Vígi Zsoldos Zsaklina cikke

Továbbra is megoldatlan a menekültkérdés

A törökkanizsai községhez tartozó Majdány–Rábé Helyi Közösség területén az elmúlt néhány hétben folyamatosan nőtt a menekültek száma, s a helyiek szerint egyre több házba törnek be. A helyzet az elmúlt időszakban valamelyest javult, legalábbis ami a rendőri jelenlétet illeti; a rendőrség tagjai szinte állandóan járőröznek, kizavarják a házakból a behatolókat.

„Engem nem érdekel a politika”

Most már egyértelmű: hamarosan választások. Nincs ebben semmi új, mondhatnánk, főleg ebben az országban, ahol inkább az számít ritkaságnak, ha egy kormány kitölti a négyéves ciklusát – Kókai Péter vezércikke

Együtt a tisztább levegőért

Múlt szerdán Szerbia több mint húsz városában tartottak megmozdulásokat, a levegő szennyezettsége miatt tüntettek. Az első ilyen közös megmozdulás a sajtójelentések alapján nem volt túl tömeges egyik városban sem, valószínűleg a viharos szél miatt, amellyel a hideg levegő érkezett hazánkba – Vígi Zsoldos Zsaklina riportja

Fél év múlva folytatódhat a székesegyház felújítása

Habár a munkálatok során nagyobb lett a Szent Teréz-székesegyház homlokzatán látható repedés, mára már megnyugodott a talaj a tornyok alatt. A székesegyház felújításáért felelősök határozottan állítják, hogy az épület biztonságos, és nem fog összedőlni. A körülményekre való tekintettel azonban nem lehet néhány hónap alatt megoldást találni, évekre van szükség - Tóth Imre riportja

A stoppos és az ügyintéző

Két dolgot fogadtam meg huszonévesen: az egyik, ha lesz saját autóm, és egyedül utazom, az út szélén várakozó, vagyis stoppoló személyeket mindig fel fogom venni. A másik pedig, hogy minden esetben, még akkor is, ha nagyon nehéz, a humort hívom segítségül, mert akkor is, és ma is helyénvalónak érzem Királyhegyi Pál író, humorista gondolatát, mely szerint: Akinek van humora, az mindent tud, akinek meg nincs, az mindenre képes – Tőke János írása

A Pista bácsi

A Pista bácsi nem más, mint Boros István, a délvidéki magyarság legnépszerűbb énekese. Az ötvenes évek közepe táján hívta fel magara a figyelmet. Talán vannak még, akik emlékeznek a Még nyílnak a zombori rózsák és a Csónak a Tiszán című szerzeményekre, amelyeket Boros István énekelt, és amelyek egy csapásra meghódították a hallgatókat – Faragó Árpád írása

Lila, krumpli, fagyi

Valószínűleg nem sokan használnák ezt a három szót egyetlen mondaton belül. Pedig létező termékről van szó, amit meg is kóstolhattak, akik kilátogattak a Sirha nemzetközi élelmiszeripari szakkiállításra Budapesten. Versenyeznek a pékek, cukrászok, séfek, és megtekinthetők az év tortája címre pályázó alkotások is – Szappanos Veronika riportja

OKTATÁS: Enyészet vagy újjáéledés – Beretka Ferenc írása a hányatott sorsú péterrévei kiszárda épületéről

HINTASZÉK: A nyugdíjas nem eltartott! – Takács Magda cikke

KÖZÉLET: Hányan vagyunk az „Igazi Vér” hordozói? – Balla Lajos mítoszromboló filmkritikája

JEGYZET: Keserű anyanyelvünk – Nagy Nándor írása

KÜLFÖLD: Tudnak-e a királycsinálók késsel-villával enni?

VENDÉGSÉGBEN: Doroszlón, Szabadkán, Tiszakálmánfalván, Muzslyán, Bajsán és Temerinben

VISSZAOLVASÓ: A százezredik eladott példányon is túl…

IRODALOM – Czini Zoltán: Menekülés a semmibe

KÉPHISTÓRIÁK: Csak akszamétosan, ha kérhetem…

BUKSI – Sajtótörténeti feljegyzések

ÉLETÚT: Egy sportpályafutás mérföldkövei

HOROGRA AKADVA: Széltoló február – Huzsvár József cikke

SPORT: Nemesék, Davor meg a grúzok – Németh János írása

NEM A GÓLYA HOZZA: Vitaminokkal a légszennyezés ellen

ÉP TESTBEN ÉP LÉLEK: Éljünk egészségesebben!

AZ ORVOS VÁLASZOL: Szükséges-e az étvágynövelő?

KERT: Szívünk védelmezője

ÖTLETSAROK: Reggelire szeretet

KONYHA: Szív küldi szívnek szívesen

Ezen kívül kis és óriás keresztrejtvény, fejtörő, gyerekszoba, horoszkóp, műveltségi teszt, apróhirdetések, társkereső, viccek és tv-műsor.

Borítónkon Révész Róbert fotója látható