Lapszemle

Szenttamas.rs

 

Családi Kör

2020. január 23.

„Az állam új szociális eseteket gyárt”

Az év kezdetével életbe léptek azok a változtatások, amelyeket a végrehajtásról és biztosításról szóló törvényben fogalmaztak meg. Január elsejétől kezdve már eszerint a módosított törvény szerint kell végrehajtani a „harmadik személyek” kilakoltatását, akik a gyakorlatban legtöbbször átvert emberek, hiszen olyan lakást vásároltak, amelyet a tulajdonos vagy a befektető kétszer vagy többször is eladott. Az új törvény szerint már nem annak kell fizetnie a kilakoltatás költségeit, aki a tartozást felhalmozta, hanem a „harmadik személynek”. – Vígi Zsoldos Zsaklina riportja

„A Családi Kör társkereső rovata hozott össze minket”

Nálunk a nagycsalád hagyomány, hiszen édesanyámék tizenketten voltak testvérek, így mi is népes családot szerettünk volna. Ha egészségünk engedi, lehet, hogy vállalunk még egy-két gyermeket, de ez még a jövő titka. A legfontosabb, hogy egészségesek maradjunk – mondta Kornélia, és azt is elárulta, hogy lapunknak köszönhetően ismerték meg egymást. – Tóth Imre riportja

A szorgos kezek háztartást vezetnek, hímeznek…

Egyházaskéren, Feketetón, Csókán, Szanádon, Tiszaszentmiklóson, Padén és Hódegyházán a szebbik nem tagjai aktívan részt vesznek a nőegyletek és más civil szervezetek munkájában. Nagyra értékeljük és tiszteletben tartjuk az Árvácska Nőegylet hölgytagjainak munkáját, és arra törekszünk, hogy a faluban minden működjön a rendelkezésre álló erőkkel. - Milorad Mitrović riportja

Jóformán meg sem száradt rajta a tinta, máris módosítják?!

Egyes nyugdíjszakértők kiszámították, hogy a svájci összehangolással 10 év alatt az átlagnyugdíj az átlagfizetés 37 százalékára zsugorodik. Ezt elismerte Aleksandar Vučić államfő is, aki szerint kiegészítő intézkedések nélkül ez a folyamat nem tíz, hanem öt év alatt játszódik le… – Takács Magda írása

A gondolkodásmód meghatározza a célokat

Azok az országok érték el a legmagasabb pontszámot a teszteken, ahol a diákok a legboldogabbak, a legelégedettebbek voltak. Szlovénia például idetartozik, Szerbia azonban abban a csoportban van, ahol a teljesítmény átlag alatti, az elégedettség mérőszáma viszont valamivel az átlag felett található: tízes skálán a hetes környékén. – Berze Gizella írása

Újdonságok özönét zúdította ránk a tárcavezető

Az egyik internetes magazin cikkírója sommás jellemzést fűzött a fentiekhez: „Szerbiában jelenleg nincs Mladen Šarčevićnál megfelelőbb ember a tanügyminiszteri posztra. Amikor ugyanis minden eresztékében recseg-ropog az oktatási rendszer, kevés emberben van ekkora arrogancia és önbizalom […], hogy úgy tegyen, mintha űrhajót irányítana.” – Beretka Ferenc oktatással kapcsolatos jegyzete

A béke mint a remény útja

A világnak nem üres szavakra, hanem hiteles tanúkra, „béketeremtőkre” van szüksége, akik nyitottak a párbeszédre anélkül, hogy bárkit kirekesztenének vagy manipulálnának. Valójában nem lehet béke, ha nincs meggyőződött párbeszéd az igazságot a különféle ideológiákon és véleményeken túlmenően kereső emberek között. – Ferenc pápa üzenete

Ima és átok

Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be Hymnus című költeményét. Ugyanezen év februárja és áprilisa között a Vanitatum vanitas is elkészült; 1830-ban a Zrínyi dala, 1838-ban a Zrínyi második éneke. A cezúrát költészetének két nagy korszaka (a klasszicista és a romantikus) között az 1817-es Rákóczi hajh… című költeménye jelenti. – Bence Erika írása

Arany Szerém halmai

A múltnak itt különösen érdekes emlékei vannak, amelyek remekül mutatják, hogy a Szerémség milyen határ és átmeneti zóna is valójában. Nemcsak arról van itt szó, hogy az egykori Syrmium micsoda központi szerepet is játszott a római birodalom keretén belül, hogy az akkori államnak milyen különleges emlékei vannak a térségben – de különösen érdekfeszítők azok a vonások is, amelyek egyedivé teszik Szerémséget pl. a szerb művelődéstörténet számára. – Vataščin Péter jegyzete

Hej, Dunáról fúj a szél, szegény embert mindig ér

Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter elismerte, rossz a levegő, de szerinte senki sem fog ettől megbetegedni. Azt mondta, óráról órára követik a beosztottjai a szituációt a kórházakban, és nem nő a beteg gyermekek száma. Megnyugtatta a polgárokat, tegyék csak a dolgukat – kicsit kevesebbet tartózkodjanak a levegőn, az iskolákban és az óvodákban pedig a nevelőknek nem kell kültéri aktivitásokat szervezniük… – Vígi Zsoldos Zsaklina vezércikke

Putyin étvágya

Amikor szerdán reggel Dmitrij Anatoljevics Medvegyev felkelt, megitta a kávéját és megette vélhetően szerény, de tápláló reggelijét, majd kissé emelt hangon utasította a házvezetőnőt, hogy vasalja át újra azt a fránya inget, mert mégiscsak az elnökkel találkozik ma, még eszébe sem jutott, hogy az ebédjét már csak ügyvezető kormányfőként fogja elfogyasztani. Már ha lesz hozzá étvágya.

GURULUNK: Elismerik a külföldi átalakításokat

ASZTALIZENE: Mi lenne, ha vóna? – Radics Viktória tárcája

KÖZÉLET: Nárcizmus – a narcisztikus személyek és a mi valóságunk – Balla Lajos jegyzete

Vendégségben Nyugat-Bácskában, Topolyán, Felsőhegyen, Tiszakálmánfalván, Bajsán, Egyházaskéren, Temerinben

JEGYZET: Vízkereszt után szabadon – Nagy Nándor írása

IRODALOM – Fekecs Emese: Mindenki dadogása

KÉPHISTÓRIÁK: Világlátott útlevelek – Szabó Palócz Attila írása

BUKSI – Sajtótörténeti feljegyzések

HOROGRA AKADVA: Apám kalapja – Huzsvár József cikke

SPORT: Szervezettek és veszekedők – Németh János írása

ÉP TESTBEN ÉP LÉLEK: Kevésbé öregít a zsírszegény tej

NEM A GÓLYA HOZZA: Mit kell tudni a bárányhimlőről?

AZ ORVOS VÁLASZOL: D-vitamin – Szedjük-e a téli hónapokban?

ÖTLETSAROK: Különleges tárgyak különleges söröskupakokból

KERT: Új-Zélandon tananyag a klímakatasztrófa és az ökoszorongás

KONYHA: Póréhagymás ételek

Ezen kívül kis és óriás keresztrejtvény, sakkrovat, fejtörő, gyerekszoba, horoszkóp, műveltségi teszt, apróhirdetések, társkereső, viccek és tv-műsor.

Borítónkon Kószó Attila fotója látható.